
Fotó: Gov.ro
Viorica Dăncilă miniszterelnök tárgyalni kíván Klaus Johannis államfővel a szállításügyi, illetve a regionális fejlesztési tárcát érintő minisztercserékről. A kormányfő csak akkor akar hallani az amnesztiáról, ha azt az igazságügy-miniszter is felvállalja.
2018. december 27., 18:462018. december 27., 18:46
2018. december 27., 18:472018. december 27., 18:47
A kormányfő egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, az egyeztetésre már pénteken sor kerülhet, az államfő ugyanis erre a napra összehívta a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülését. Az alkotmánybíróság múlt heti határozatában megállapította, hogy Klaus Johannis alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a kormány és az államelnöki hivatal között azáltal, hogy elhalasztotta a szállításügyi és a regionális fejlesztési minisztérium élére jelölt személyek kinevezését.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága november 21-én határozott arról, hogy Lia Olguţa Vasilescut jelöli a regionális fejlesztési, Mircea Drăghici-ot pedig a szállításügyi miniszteri tisztségbe. A döntést azt követően hozta meg a testület, hogy Johannis elnök elutasította Ilan Laufer és Lia Olguţa Vasilescu kinevezését e két tárca élére.
Az Agerpres hírügynökség tudósítása szerint a miniszterelnök a sajtóbeszélgetésen ismét nyomatékosította, ez idáig nem terjesztettek elé amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségirendelet-tervezetet. Hozzátette, csak abban az esetben hajlandó tárgyalni ilyen jogszabályról, ha azt Tudorel Toader igazságügyi miniszter is felvállalja.
Kiderült a háttérbeszélgetésen az is, hogy Dăncilă az ország közjogi méltóságait hivatalos külföldi kiszállásokra szállító különrepülőgépet vásárolna. A kormányfő úgy vélekedett, szüksége lenne az országnak egy ilyen különgépre, ezért egyeztetni fog a szállításügyi, valamint a védelmi miniszterrel, hogy különítsenek el forrásokat erre a célra.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!