Hirdetés

Dăncilă tájékoztatást kért az Európai Bizottság állítólagos romániai nagykorrupciós „feketelistája” ügyében

Viorica Dăncilă •  Fotó: Gov.ro

Viorica Dăncilă

Fotó: Gov.ro

Viorica Dăncilă román kormányfő az igazságügyi miniszterhez intézett nyílt levélben kért tájékoztatást hétfőn arról, hányszor és milyen körülmények között fordult elő 2012 óta, hogy az Európai Bizottság konkrét romániai bűnvádi eljárások iránt érdeklődött, illetve ezek megoldását sürgette.

MTI

2018. március 19., 23:022018. március 19., 23:02

2018. március 19., 23:322018. március 19., 23:32

Dăncilă a szociálliberális kormánykoalícióhoz közel álló Antena 3 hírtelevízióban előző este „feketelistaként” bemutatott, az EB-nek tulajdonított dokumentum közzétételére reagált, amelyben Brüsszel több, akkor folyamatban lévő bűnvádi eljárás részleteiről és a további jogi lépésekről kért részletes információkat Bukaresttől,

név szerint említve kilenc, korrupcióval vádolt közéleti szereplőt.

Hirdetés

A megoldandó nagykorrupciós ügyek listája az – igazságügyi reformot megfigyelés alatt tartó – úgynevezett Együttműködési és Ellenőrzési Mechanizmus (CVM) keretében megfogalmazott ajánlások között szerepel.

A román kormányzati média értelmezése szerint az EB ezzel beavatkozott a román igazságszolgáltatásba, hiszen a nevek felsorolásával egyfajta „feketelistát” küldött Bukarestnek azokról a „nagyvadakról”, akiknek a „kilövését” szükségesnek tartja.

A listán szereplő érintettek egyike, Adrian Năstase volt miniszterelnök szerint a dokumentum kézzel fogható bizonyítéka annak, miként működött a „politikai célokat követő igazságszolgáltatás” Romániában Traian Băsescu elnöksége idején.

Dăncilának az általa vezetett kabinet egyik tagjához intézett levelét a kormány sajtóirodája tette közzé. A miniszterelnök haladéktalan tájékoztatást kért a hasonló esetekről, arra hivatkozva: közérdek, hogy Románia demokratikus, szuverén és független államként működjék, amelyben tiszteletben tartják a hatalmi ágak szétválasztását.

A Bukarestben kormányzó szociálliberális koalíció azt hangoztatja, hogy a számos magas rangú politikust rács mögé juttató korrupcióellenes ügyészséget (DNA) egy sötét háttérhatalom, az úgynevezett „párhuzamos állam” mozgatja, amely a titkosszolgálatok és Románia nyugati szövetségeseinek utasítására koholt vádak és hamisított bizonyítékok alapján a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végez.

A bukaresti kormánykoalíció a jogállamiság helyreállítására és az ártatlanság vélelmének érvényesítésére hivatkozva próbálja átszervezni az igazságszolgáltatást és módosítani a büntetőjogot. A jobboldali ellenzék, az utcán tüntető civilek és az ország nyugati szövetségesei szerint a kormány valójában politikai pórázra próbálja kötni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó korrupt politikusainak felelősségre vonását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

2026. szeptember 03., csütörtök

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak

Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.

Csoma Botond visszaszólt a házbizottsági botrány kapcsán hirtelen magyarul is „megtanuló” USR-es politikusnak
2026. szeptember 03., csütörtök

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt

Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.

A Fritz-módosítás miatt Románia tényleg elbukhat az észak-erdélyi autópálya több szakaszára elegendő pénzt
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt

Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.

Bár kiderült, hogy a párt nyomást gyakorolt az RMDSZ-re, Tánczos szerint támogathatnak egy kisebbségi PSD-kormányt
2026. szeptember 02., szerda

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár

Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.

Nyugdíjakkal kapcsolatos ügyintézés otthonról: új platformot indított a nyugdíjpénztár
2026. szeptember 02., szerda

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását

A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.

Csoma Botond: a PSD kényszerhelyzetbe hozta az RMDSZ-t, ezért szavaztuk meg a házbizottság összetételének módosítását
Hirdetés
Hirdetés