Hirdetés

Daniel Constantin „repülhet" a kormányból

Megvonta politikai támogatását a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vasárnap Daniel Constantin társelnöktől, aki miniszterelnök-helyettesi és környezetvédelmi miniszteri tisztséget is betölt a Grindeanu-kabinetben.

Krónika

2017. március 26., 19:212017. március 26., 19:21

2017. március 26., 23:082017. március 26., 23:08

A döntést az ALDE központi politikai bürója hozta meg, a támogatás megvonására irányuló javaslatot több mint 80-an támogatták szavazatukkal, 12-en ellenezték. A környezetvédelmi tárca irányítását a jelenleg a parlamenttel való kapcsolattartásért felelős miniszter, Graţiela Gavrilescu veszi át, az ő helyére pedig az ALDE szenátusi frakcióvezetőjét, Viorel Iliét jelölik.

A gyűlést azt követően hívták össze, hogy az utóbbi napokban több alkalommal is konfliktus alakult ki az ALDE két társelnöke, Călin Popescu-Tăriceanu szenátusi elnök és Daniel Constantin között. Utóbbi múlt vasárnap kivonult az alakulat állandó bizottságának üléséről, és alapszabályba ütközőnek minősítette azt. Ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy az ALDE több tagja is elégedetlen azzal a móddal, ahogyan a döntéseket hozzák házon belül.

Daniel Constantin vasárnap alapszabály-ellenesnek és törvénytelennek nevezte az ügyében hozott határozatot, hozzátéve: kormányzati tisztségei kapcsán Grindeanu és Liviu Dragnea PSD-elnök „térfelén pattog a labda\". A miniszterelnök-helyettesi és környezetvédelmi miniszteri tisztséget is betöltő politikus szerint Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnökön, illetve Sorin Grindeanu miniszterelnökön múlik, hogy elfogadják-e ezt a döntést, „amelynek semmi köze nincs a törvényességhez\".

Constantin hangsúlyozta, az alakulat alapszabálya értelmében az elnök vagy társelnök ellen kizárólag a párt kongresszusa hozhat ilyen döntést. „Ezeket a szabályokat azonban már többször lábbal tiporták, nem ez az első alkalom. Sajnálattal kell közölnöm Călin Popescu-Tăriceanuval, hogy annak, ami ma történt, semmi köze nincs a liberalizmushoz. A liberalizmus nem csak az állampolgárok jogaiért és szabadságaiért folytatott harcot jelenti, hanem szabad és korrekt választásokat és még sok mindent\" – idézte a társelnököt az Agerpres hírügynökség.

Liviu Dragnea PSD-elnök egyébként a napokban az ALDE mindkét társelnökével tárgyalt, és felkérte őket, hogy a hét végéig az alakulat vezetőségi testületei találjanak megoldást a helyzetre.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
2026. július 01., szerda

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás

Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

Egyelőre folytatódik a viharos időjárás
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára

Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.

Érettségi: van B-terv azok számára, akik a viharok miatt nem értek be 9 órára
2026. július 01., szerda

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában

Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Emberéletet követelt a viharos időjárás Romániában
2026. július 01., szerda

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából

Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.

Nicușor Dannak van mit a tejbe aprítania – derül ki a friss vagyonnyilatkozatából
Hirdetés
Hirdetés