
Fotó: gov.ro
A jelenlegi megyék nem hatékonyak, ezért az is megoldás lehetne, hogy nyolc régiót alakítanának ki, a jelenlegi megyei közgyűlések kiiktatásával – vélekedett Dacian Cioloş miniszterelnök hétfőn a Romániai Községek Szövetségének közgyűlésén.
2016. február 22., 16:532016. február 22., 16:53
2016. február 22., 18:022016. február 22., 18:02
A miniszterelnök a közigazgatási reform kapcsán megjegyezte: újra kellene nyitni a párbeszédet a regionalizációról, hogy sikerüljön megoldást találni arra a problémára, amit a helyi közigazgatás fragmentáltsága, illetve a megyék közötti koordináció hiánya jelent. A kormányfő négy alternatívát vázolt fel.
Az első szerint a megyék közjogi társulásokat alakíthatnának, amelyek közös projekteket dolgozhatnának ki. A második változat a 2013-ban fölvetett verzió, miszerint a jelenlegi nyolc régió közigazgatási státust kapna, és megmaradnának a megyei közgyűlések is.
A harmadik verzió már a központosítás felé vinne: eszerint a fejlesztési régiók közigazgatási státust kapnának, a megyei tanácsok viszont megszűnnének, így a megyékben csupán prefektusi hivatalok maradnának, amelyek a központi intézmények megyei kirendeltségeit koordinálnák. Ebben a formában a megyék csak a régiók alegységei lennének.
A negyedik változat 15–18 kisebb régió kialakítását jelentené, amelyek mindegyike 2-3 megye fúziója nyomán jönne létre olyan kritériumok alapján, mint a megyék közötti gazdasági kapcsolatok és a munkaerő mozgása, a közlekedési összeköttetések, a népesség és a terület, kulturális és történelmi kötődések, olyan városok megléte, amelyek a gazdasági fejlődés pólusai lehetnének, és amelyek az egész régió felemelkedéséhez képesek lennének hozzájárulni.
A miniszterelnök szerint a koordinációs problémák kiküszöbölését előmozdítaná, ha sikerülne jobban integrálni az Európai Unió, illetve a kormány által finanszírozott beruházásokat. A helyi közigazgatás fragmentáltságára azt nevezte meg megoldásként, hogy a kistelepülések valamilyen szinten közös entitásokba tömörülnének, hogy ne legyen olyan közigazgatási egység, amely három- vagy ötezernél kevesebb személy számára biztosítaná a közszolgáltatásokat. Álláspontja szerint a további decentralizáció, a további felelősségek és források átruházása az önkormányzatokra csak ezt követően történhet meg.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!