Hirdetés

Cseke Attila egészségügyi miniszter lemondását követelik

Cseke Attila egészségügyi miniszter lemondását követelik ellenzéki politikusok azt követően, hogy a fővárosi Giuleşti szülészeten kigyulladt tűz miatt négy újszülött életét veszítette, heten pedig súlyosan megsérültek.

Hírösszefoglaló

2010. augusztus 17., 14:182010. augusztus 17., 14:18

Nicolae Bănicioiu és Cristian Rizea szociáldemokrata (PSD) parlamenti képviselők szerint Cseke Attila lemondásán kívül szükséges a szüléset vezetőségének menesztése is. A két politikus nemzeti gyásznap meghirdetését is szorgalmazza a „beteg, kezdetleges, primitív, veszélyes és mocskos” egészségügyi rendszer áldozatainak emlékére.

„Az egészségügyi rendszer összeomlik, ezért pedig Cseke Attila minisztert terheli a felelősség” – áll a két PSD-képviselő közleményében.

Cseke lemondását kéri Horia Uioreanu liberális (PNL) parlamenti képviselő is, szerinte az egészségügyi miniszter a leginkább felelős a Giuleşti szülészeten történtekért. Uioreanu szerint az egészségügyi minisztérium vezetésére Raed Arafat, a tárca helyettes államtitkára a legalkalmasabb.

Bogdan Diaconu, a Konzervatív Párt (PC) alelnöke az összes RMDSZ-es minisztert támadja is kevert közleményébe, amelyben kéri Cseke Attila menesztését. „Cseke Attila az eddigi legrosszabb egészségügyi miniszter, veszélyt jelent a közegészségre”, egyébként is „az RMDSZ összes minisztere inkompetens”. Diaconu szerint „Cseke Attila az autonómiával és a március 15-i felvonulásokkal foglalkozik ahelyett, hogy a románok egészségére vigyázna, Borbély László környezetvédelmi miniszter a medvéket adja el Románia erdeiből ahelyett, hogy megállítsa az erdők kivágását, Kelemen Hunor kulturális miniszter pedig hagyja leromlani a román műemlékeket, de talál pénzt a székelyek kizárólag magyar nyelvű rendezvényeire”.

Diaconu Markó Béla miniszterelnök-helyettest is támadja, akit szerinte csak a kisebbségek jogállása és a különböző autonómiaformák érdekelnek, de azzal nem törődik, hogy román iskolákban nincs vezetékes víz.

 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés