
Néhány száz szülő és gyerek vett részt szombaton a bukaresti Győzelem téren tartott megmozduláson, amelyet a közösségi hálón szerveztek Nevelés a demokráciáért – a polgári nevelés lecke címmel.
2017. február 18., 16:502017. február 18., 16:50
2017. február 19., 11:022017. február 19., 11:02
A szülők és gyermekek Románia és az Európai Unió zászlóját, illetve olyan feliratokat tartottak a kezükben, mint: „Kicsi vagyok, de helytállok\", „Ébredj, Románia! Ne toleráld többé a tolvajlást!\", vagy „Spiderman, help!\".
Az Agerpres hírügynökség helyszíni tudósítása szerint a gyerekek labdáztak, krétával aszfaltrajzokat készítettek, tricikliztek, rollereztek. Az aszfaltra ugróiskolát rajzoltak, minden négyzetében más felirattal: „Nem lopok, Nem hazudok, Nem adom fel, Szeretek, Gondolkodom, Tanulok, Szabad vagyok, #helytállok, és végül: Románia, szeretlek\".
A békés tüntetésen Adrian Silişteanu rendező is részt vett gyermekével. Elmondta, ő maga csak egy alkalommal vitte ki a tüntetésre a gyerekeit, de „elborzadt\", amikor azt a hírt hallotta, hogy szóba került a gyerekekkel való tüntetés betiltása. „Nem fogom kihozni őket, amikor valóban úgy érzem, hogy nem tesz jót nekik, otthon hagyom őket, amikor fáradtak vagy más programjuk van. De amikor meg kell tanulniuk, mit jelent a korrupcióellenes harc, akkor ki fogom hozni őket és azt hiszem, mindannyiunknak meg kell ezt tennünk\" – mondta a rendező.
Dan Bordeianu színész is jelent volt a szombati megmozduláson a kormány épülete előtt. „Két héttel ezelőtt is itt voltam, egyik legszebb nap volt az életemben. Remélem, ma is az lesz. Miért? Mert szép, békés, mosolygós, civilizált emberekkel vagy körülvéve, és ezekkel a gyermekekkel, akik csodálatosak\" – mondta az Agerpresnek a színész.
Mint arról beszámoltunk, Lia Olguța Vasilescu munka- és családügyi miniszter a napokban arra figyelmeztette a demonstrációkon részt vevő szülőket, hogy ha gyermekeiket is elviszik, törvénytelenséget követnek el, és emiatt a rendőrség tízezer lejig terjedő bírsággal sújthatja őket. Daniela Gheorghe, a gyermekvédelmi civil szervezetek szövetségének elnöke viszont érthetetlennek nevezte, miért a kormány épülete előtt játszó gyerekekért aggódik a miniszter és a gyermekjogvédelmi hatóság, ahelyett, hogy azoknak a valóban bajba jutott gyerekeknek az ügyét vizsgálná, akik családi erőszaknak esnek áldozatul, kimaradnak az iskolából, télen kilométereket gyalogolnak a hóban, hogy eljussanak az iskolába, vagy akiket magukra hagytak a külföldön szerencsét próbáló szülők.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!