Mint kifejtette, idén túl korai lenne bejegyeztetni az új alakulatot, mivel választási év lévén most még esélytelenül indulna a megmérettetéseken. „A Munkáspárt létrehozására vonatkozó döntést mindenképpen olyan időpontban hozzuk meg, hogy a 2012-es választásokon már indulhasson” – mutatott rá Cozma. Mint kifejtette, nem kizárt, hogy az új párt a Miron Cozma Munkavállalói Liga alapjaira épül majd. Ezt a szervezetet még 2000-ben a bányászvezér Zsil-völgyi követői alapították Constantin Creţan szakszervezeti vezető kezdeményezésére, aki jelenleg maga is börtönben ül az 1999-es bányászjárásban játszott szerepe miatt.
Cozma kifejtette, jelenleg az elsődleges célja az, hogy elérje azon Gorj megyei, illetve Zsil-völgyi szakszervezeti vezetők szabadon bocsátását, akik szerinte 1999-ben csupán a kötelességüket teljesítették, amikor részt vettek a karhatalmi erőkkel való összecsapásba torkolló bányászmegmozdulásokban. Cozma szerint az ő és négy szakszervezeti vezetőtársa ügyében hozott ítéletek felülvizsgálatát többek között a Nemzetközi Munkaügyi Szövetség is követelte a kormánytól, amely már értesítette is a legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsot ez ügyben. A bányászvezér szerint ügyükben politikai ítélet született, amelyért Emil Constantinescu és Ion Iliescu volt, illetve Traian Băsescu jelenlegi államfő emberei a felelősek. Cozma egyébként a nap során Rovinari-ba is ellátogatott, ahol a liga székhelyén néhány bányász szakszervezeti taggal találkozott. Tegnap mintegy száz bányász részvételével Lupényben tartottak megmozdulást a börtönben lévő szakszervezeti vezetők szabadlábra helyezését követelve.
Mint arról korábban beszámoltunk, Cozmát és társait azt követően ítélték börtönbüntetésre, hogy az 1999-es év elején a korábbi bányászjárások mintájára Bukarestbe akarták vezetni a béreik elmaradása miatt sztrájkoló Zsil-völgyi bányászokat. Útközben Costeşti-nél súlyos összecsapásokra került sor a rendfenntartó alakulatokkal. A csata során 321 személy sérült meg, és 130 milliárd régi lejnyi kár keletkezett. Akkor Radu Vasile miniszterelnök akadályozta meg, hogy folytassák útjukat a fővárosba, ugyanis a Coziai paktum néven elhíresült egyezmény révén megállapodást kötött Cozmával. A bányászvezér ennek ellenére egy hónappal később újra Bukarestbe indult bányászai élén, ám a rendfenntartó erők a stoeneşti-i hídon szétverték őket, és letartóztatták Cozmát, valamint négy alvezérét. Constantin Creţan, Dorin Loiş és Vasile Lupu jelenleg ötéves börtönbüntetését tölti, Ionel Ciontu tavaly januárban börtönben halt meg.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).