
Fotó: Marcel Ciolacu/Facebook
Senki sem akarja elszakítani Erdélyt, mivel senki sem mer kikezdeni Romániával – jelentette ki szombaton Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2024. február 10., 16:382024. február 10., 16:38
A kormányfő szombaton Tulceán arról beszélt: amint elkezdődik a választási kampány, olyan kérdések kerülnek újra napirendre, mint Erdély és a területi integritás.
– mondta Ciolacu.
A PSD elnöke szerint nem szabad átvenni a szélsőségesek populista diskurzusát.
Mint arról beszámoltunk, Ciolacu két hete Szatmárnémetiben is arra utalt, hogy senki sem akarja elvenni Erdélyt, hiszen Magyarország és Románia is EU- és NATO-tag, és úgy fogalmazott: „Felejtsük el, hogy Erdély nem román föld”.
Ciolacu január végén a Realitatea Plus hírtelevíziónak arról is beszélt, hogy
„Ha ön azt hiszi, valaha el tudom felejteni, hogy a pandémia idején, amikor a parlament nem ülhetett össze, teljesen alaptalanul azzal vádolt, hogy éjszaka eladtam Erdélyt, akkor téved. Vagy azt, hogy a katonafeleség anyám – Isten nyugosztalja – öt perc múlva sírva kérdezte, hogy akkor engem hazaárulásért börtönbe fognak vetni?” – jelentette ki az interjúban a miniszterelnök. Ciolacu hozzátette még, hogy intézményes kapcsolatot ápol Iohannisszal, és szerinte ez így helyénvaló.
Mint ismert, 2020. április 29-én, miután a bukaresti képviselőház hallgatólagosan elfogadta Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét,
„Jó napot kívánok, PSD! (ezt magyarul mondta az elnök – szerk. megj.) Hihetetlen, kedves románok, hogy mi zajlik Románia parlamentjében. A PSD segített az RMDSZ-nek, hogy átmenjen a képviselőházon egy olyan törvény, amely széles körű autonómiát biztosít Székelyföldnek. Hihetetlen, hova jutottunk ezzel a PSD-vel. Hihetetlen, milyen egyezségekre kerül sor a parlamentben. Miközben jómagam, a kormány és a többi hatóság az emberek életéért küzdünk, azért harcolunk, hogy szabaduljunk meg ettől a járványtól, a nagy PSD azért harcol a parlamenti titkos irodákban, hogy adja Erdélyt a magyaroknak. Jó napot, Ciolacu! Vajon mit ígért nektek Orbán Viktor Budapestről e megállapodásért cserében” – fogalmazott az államfő a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.
Iohannis nyilatkozatát annak idején számos román politikus elítélte.

Marcel Ciolacu román miniszterelnök nem felejti el Klaus Iohannis államfőnek, hogy négy évvel ezelőtt azzal vádolta: kiárusítja Erdélyt a magyaroknak.

Marcel Ciolacu kijelentette, hogy az idei választásokon a szociáldemokraták meg akarják szerezni Szatmárnémetiben a polgármesteri és a megyében a tanácselnöki tisztséget.
A román védelmi minisztérium közölte: Ukrajna hivatalosan is megerősítette, hogy a június 5-én a konstancai kikötőben történt drónrobbanás „elszigetelt eset”, amelyet „nagy valószínűséggel Oroszország elektronikai hadviselési tevékenysége” idézett elő.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ nem vesz részt a szélsőséges, magyarellenes AUR legitimálásában.
Zivatarokra figyelmeztető sárga jelzésű riasztás érvényes pénteken szinte az ország egész területén.
A kormány az alkotmánybírósághoz fordult a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetése körüli alkotmányos természetű konfliktus ügyében.
Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.
A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.
Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.
Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
szóljon hozzá!