
Fotó: Facebook/Marcel Ciolacu
Nem a közkiadások befagyasztásáról, hanem ezek rangsorolásáról készül sürgősségi rendeletet elfogadni a kormány, mert most az uniós források lehívásához szükséges önrész előteremtése az elsődleges – jelentette ki kedden Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2023. október 25., 07:592023. október 25., 07:59
A kormányfő újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a kormánynak nem áll szándékában beleszólni a helyi és a megyei önkormányzatok tevékenységébe, a nyugdíjak és a közalkalmazotti bérek kifizetése is biztosított, a „gazdaság fejlődik, és nincsenek problémák”. Csakhogy hamarosan lezárul a 2014–2020-as költségvetési ciklusban Románia számára elérhető uniós források lehívása, és
– magyarázta. Hozzátette: a prioritásokat figyelembe véve nem a minisztériumok vagy polgármesteri hivatalok „bútorköltségei” a fontosak. Kifejtette: őt az érdekli, hogy a közlekedésügyi és a fejlesztési minisztérium, illetve az európai projektekért felelős tárca tudja előteremteni határidőre az uniós pénzek lehívásához szükséges önrészt. Ezért a készülő sürgősségi rendelet azt fogja előírni a polgármesteri hivataloknak, hogy az önrész biztosítására összpontosítsanak.
– idézte a miniszterelnök nyilatkozatát az Agerpres hírügynökség.
Újabb újságírói kérdésre válaszolva közölte azt is, hogy a saját jövedelemforrásaikból a polgármesteri hivatalok bátran szervezhetnek év végi fesztiválokat és koncerteket. Elmondta, hogy a karácsonyi vásárok ellen sincs kifogása, annál is inkább, mert ezek bevételeket jelentenek a városoknak.

Újabb megszorítások jöhetnek: a kormány az év végéig csökkenteni akarja a kiadásokat, hogy teljesíteni tudja az új költségvetési hiánycélt.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!