Hirdetés

Ciolacu: én leszek a PSD miniszterelnök-jelöltje, és ezt remélhetőleg Klaus Iohannis is tudomásul veszi

•  Fotó: Videófelvétel

Fotó: Videófelvétel

Megerősítette Marcel Ciolacu, a kormány legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a képviselőház elnöke, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje a PSD és a tisztséget jelenleg birtokló Nemzeti Liberális Párt (PNL) közötti, május végén esedékes csere során.

Krónika

2023. március 07., 11:102023. március 07., 11:10

A politikus hétfőn este a România TV-nek nyilatkozva elmondta, a párt egyértelműen őt javasolta a miniszterelnöki tisztségre.

„Jelenleg a PSD-n belül az az egyértelmű döntés van érvényben, hogy engem jelölnek miniszterelnöknek. A rotáció előtt még egyszer eljövök a kollégáim elé és újra szavazunk. Nem hiszem, hogy az elnök úr ne tudott volna erről a PSD, PNL és az RMDSZ között létrejött politikai megállapodásról. Az alkotmány szerint Klaus Iohannis államfő nevezi ki a miniszterelnököt a többség javaslatára. Ez a többség” – mondta Marcel Ciolacu.

Hirdetés

A PSD elnöke arra utalt, hogy néhány hete Iohannis arra a kérdésre, felkéri-e Ciolacut kormányalakításra, azt felelte: a koalíció majd előáll egy javaslattal, ő pedig a kellő időben majd dönt a kormányfő személyéről.

Hangsúlyozta: nem tart attól, hogy a jelenlegi miniszterelnök, Nicolae Ciucă nem mond le, és hozzátette: egyetért azzal, hogy a rotáció ne május 25-én, az ortodox mennybemenetel és a román hősök ünnepével egy időben történjen.

„Nem kell attól tartani, hogy Nicolae Ciucă úr nem mond le. Teljesen egyetértek a miniszterelnök úrral abban, hogy ezt nem mennybemenetel napján kell megtenni. (…) Meglesz a rotáció, a miniszterelnök a megbeszélt időpontban lemond. Rögzítettük a lépéseket, és mindent előkészítettünk” – mondta a PSD vezetője.

Marcel Ciolacu kijelentette, hogy a PSD-nek megvan a kormányprogramja, és a rotáció botrány nélkül megtörténik.

A PSD elnöke hozzátette: két jelenlegi minisztert mindenképpen meg szeretne tartani a leendő kormányban. Az egyik Marcel Boloş európai pénzekért felelős, a másik Sorin Grindeanu közlekedési miniszter.

Mint ismeretes, a PSD, a PNL és az RMDSZ alkotta koalíció 2021 novemberében aláírt alapdokumentumában az szerepel, hogy az Országos Koalíció Romániáért közös kormányzása 2024-ig tart, a PNL és a PSD pedig egyenlő ideig, rotációs alapon tölti be a miniszteri tisztséget. Így a PNL által delegált Nicolae Ciucă helyét 2023 május 25-étől a PSD jelöltje – a jelenlegi állás szerint Marcel Ciolacu pártelnök – veszi át.

Ennek nyomán a PSD-s miniszterelnök-helyettes helyét egy PNL-es veszi át, emellett a közlekedési és a pénzügyi tárca a PSD-től a PNL-hez „vándorol”, míg az európai forrásokért felelős és az igazságügyi a PNL-től a PSD-hez.

Emellett a PSD átadja a kormányfőtitkári tisztséget a PNL-nek, amiért cserében megkapja attól a miniszterelnöki kancellária vezetését.

Ugyanakkor már az is felmerült, hogy a liberálisok – az ukrajnai háború jelentette biztonsági kockázatra hivatkozva – őszre halasztanák a miniszterelnök-cserét. A PSD ezt határozottan elutasította.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra

Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.

Egészségügyi állások: válságban az állami rendszer, keresett a magánszféra
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány

Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.

Mesterséges intelligencia által vezérelt drónokat gyártó amerikai céggel tárgyal a román kormány
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
Hirdetés
Hirdetés