
Fotó: presidency.ro
A románokkal együtt fog ünnepelni az erdélyi szász közösség a Nagy Egyesülés jövő évi centenáriumán - hangsúlyozta Klaus Johannis államfő vasárnap a Brassó megyei Szászkeresztúron.
2017. augusztus 13., 14:362017. augusztus 13., 14:36
2017. augusztus 13., 14:422017. augusztus 13., 14:42
Az elnök az erdélyi szász településeket népszerűsítő kulturális fesztiválon mondott beszédében rámutatott, meglátása szerint a pozitív üzenetekre kellene fókuszálni, írt az Agerpres.
„A szász közösség együtt ünnepel majd a románokkal a centenáriumon, és úgy gondolom, végül a többiek is meggyőződnek majd arról, hogy ez az üzenet. A centenárium rendkívül jelentős esemény, és bár egyeseknek mindössze annyit jelent, hogy eltelt száz év, ez nagyon fontos, mert
(...). Elmondhatjuk, hogy az elmúlt száz évben fontos és határozott lépéseket tettünk együtt a jó irányba” - fogalmazott beszédében Johannis.

Ha a románság betartja a magyarságnak 1918-ban tett ígéreteit egészen más volna ma Romániában a két közösség, a magyarság és a románság viszonya - jelentette ki Kelemen Hunor csütörtökön, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szabadság napilapnak adott interjúban korábban azt mondta, a magyaroknak nincs mit ünnepelniük 2018-ban, Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulója alkalmából.

A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.
A szövetségi elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az elmúlt 100 évhez köthető jelentősebb megvalósítások hiányában a román politikusok a nacionalista retorikához folyamodnak majd.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
szóljon hozzá!