
Kelemen Hunor
Fotó: Biró István
A Kelemen Hunornak 2000-ben adományozott Románia Csillaga kitüntetés visszavonását kezdeményezte a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció (CNMR) a politikus múlt heti nyilatkozata miatt.
2017. augusztus 08., 23:472017. augusztus 08., 23:47
A román akadémiai, üzleti szférát, szakszervezeteket és szakmai szervezeteket tömörítő társaság kedden újabb közleményben bírálta az RMDSZ elnökének a Nagy-Románia megalakulása jövő évi centenáriumára vonatkozó kijelentéseit. Ezúttal azt kezdeményezte, hogy a Románia Csillaga adományozói indítsák el az érdemrend visszavonásának procedúráját.
„Ha ez nem történik meg, a CNMR bírósági úton indítja el a Románia Csillaga érdemrend visszavonását, amiként
– áll a keddi közleményben.
A CNMR arra emlékeztetett, hogy a román állam legmagasabb rangú kitüntetését „olyan románok” birtokolhatják akik „elismerik, értékelik az országot és a történelmét, és feltétel nélküli lojalitást tanúsítanak a román állam iránt”.
és Kelemen Hunor „kiírta magát a román állampolgárok sorából” nyilatkozatával.
A CNMR két nappal korábban még Kelemen Hunor román állampolgárságának megvonását kezdeményezte.

A román állampolgárság megvonásával „büntetné” Kelemen Hunort a Románia Korszerűsítéséért Országos Koalíció, amiért az RMDSZ elnöke kimondta: a magyarok nem ünneplik meg az 1918-as nagygyűlés évfordulóját.
Az RMDSZ elnökével a kolozsvári Szabadság napilap közölt interjút pénteken. Ebben a politikus kijelentette: „a románságnak el kell fogadnia, hogy mi (az erdélyi magyarság)
Az RMDSZ elnöke úgy vélte: az elmúlt évszázadban „folyamatosan újratermelődtek a félelmek. A románok attól félnek, hogy el akarjuk szakítani Erdélyt, a magyarok pedig attól tartanak, hogy a románok meg akarják fosztani őket az identitásuktól”.
Kelemen Hunor úgy vélte: hiba lenne, ha az erdélyi magyarság „sündisznóállásba” zárkózna a centenárium évében, ezért a szövetség konferenciákat szervez, és kiadványokkal készül felmutatni, hogy mivel járult hozzá a magyarság az elmúlt száz évben Erdély és Románia fejlődéséhez.
Kelemen Hunor ugyanakkor kifejtette, a centenáriumon a románság nem ünnepelheti meg azt, hogy autópályákkal kötötte össze Erdélyt az ország többi régióival, és a vonatok is lassabban járnak ma az átvett infrastruktúrán, mint száz évvel ezelőtt.
„Számomra nagy kérdés, mit tud felmutatni a román állam azon kívül, hogy száz éve létezik az ország” – mondta az elnök, hozzátéve, a megvalósítások hiányában félő, hogy Romániában nacionalista retorikával fogják megünnepelni a centenáriumot.
Az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke, Adrian Țuțuianu pénteken Ploiești-en bejelentette, hogy a jövő héten közvitára bocsátják az előre hozott választásokról szóló törvénytervezetet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatása nélkül tovább mélyülhet a hónapok óta tartó romániai politikai válság, és közelebb kerülhet az ország az előre hozott választásokhoz – jelentette ki szombaton Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.
Egészségügyi és szociális intézmények támogatásáról, valamint a megye kulturális örökségét érintő fejlesztésekről is döntött szeptemberi ülésén a Maros Megyei Tanács.
Megszüntetné a konyhasó kötelező jódozását a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátusi törvényjavaslata. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) álláspontja ezzel szemben világos: minden étkezési sót jódozni kell.
A továbbiakban is három minisztere lenne az RMDSZ-nek, amennyiben a parlament megszavazza Siegfried Mureșan kormányát. Az RMDSZ ugyanakkor a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.
Az összes párt és politikus felelős a Romániában kialakult politikai patthelyzetért – derül ki egy friss felmérésből.
Szombaton terjeszti be a parlament elé tervezett kormánya névsorát és programját Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.
Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN
Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.
Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.
szóljon hozzá!