2011. január 11., 09:402011. január 11., 09:40
Mint arról beszámoltunk, múlt héten egy bírósági végrehajtó rendőri kísérettel érkezett a párt bukaresti székházába, hogy érvényt szerezzen az épület visszaszolgáltatására vonatkozó bírósági végzésnek. Vadim azonban a székházhoz rendelte a párt mintegy húsz szimpatizánsát és a sajtót is, és előbb minősíthetetlen hangnemben követelte a végrehajtótól, hogy távozzék, majd egy pohár vízzel is leöntötte. Ezt követően a rendőrökkel is dulakodni kezdett.
A huzavona órákig tartott, Vadim ugyanis nem volt hajlandó kivonulni az épületből, csupán éjszaka döntött úgy, hogy átadja az ingatlant. Marius Marinescu, a PRM alelnöke tegnap az ügyészségen azzal érvelt, hogy Vadimot az incidens során provokálták, és a dulakodás során meg is sérült – ennek bizonyítékaként a szélsőséges politikus néhány napja begipszelt kézzel jelent meg a nyilvánosság előtt. Vadimnak ma kell megjelennie az ügyészségi kihallgatáson. Az ügyészség közleménye szerint egyébként a helyszínen eljáró rendőrök jelentésükben arról írtak, hogy a pártelnök egyértelműen megfenyegette mind a bírósági végrehajtót, mind a rendőröket.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.