
Fotó: Facebook/Mircea Draghici
Bűnvádi eljárást indított az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) Mircea Drăghici, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kincstárnoka ellen sikkasztás és a párttámogatásként nyújtott összegeknek az eredetitől eltérő célokra való felhasználása miatt – adta hírül az Agerpres.
2019. április 02., 18:412019. április 02., 18:41
A DNA keddi közleménye szerint Mircea Drăghici 2018 februárjában a PSD kincstárnokaként egy családtagjával együtt megállapodott egy 500 ezer eurót érő ingatlan tulajdonosával, hogy megvásárolja azt úgy, hogy rézben a párt által felvett támogatásból, részben saját zsebből fizeti ki. Az épület tulajdonosa és a gyanúsított, illetve családtagja közötti adásvételi ígéret 2018. február 15-én jött létre, és ugyanezen a napon a párt bérleti szerződést kötött az épületre.
amelyet a következőképpen kell kifizetni: 38 000 euró öt napon belül, a fennmaradó összeget pedig legalább havi 19 000 eurós részletekre lebontva, 18 hónap alatt.
„A valóságban a szerződés teljes értékét öt hónap alatt kifizették a politikai pártok tevékenységének finanszírozásáról szóló 2006/334-es törvény alapján nyújtott támogatásból. Miután az Állandó Választási Hatóság vizsgálódni kezdett a támogatás felhasználásáról, a bérleti szerződést, valamint az adásvételi ígéretet felmondták, a bérleti díjként, és a lakás áraként kifizetett összegeket visszavonták” – olvasható a DNA közleményében.
„Hogy azzal vádoljanak, hogy nem tartasz tiszteletben egy olyan törvényt, amelyet a román parlamentben te magad dolgoztál ki, tehát a leginkább tisztában lehetsz ennek betűjével és szellemével, erősen túlzásnak tűnik számomra, és azt hiszem, hogy kapcsolódik a kampány koordinálásához. Valahányszor választási kampány következett, mindig behívtak a DNA-hoz" - mondta Drăghici az ügyészség kijáratánál.
Februárban Mircea Drăghici megpályázta az Állandó Választási Hatóság elnöki tisztségét, de visszavonta pályázatát, miután megbízták, hogy koordinálja a PSD választási kampányát.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
szóljon hozzá!