Hirdetés

Bűnvádi eljárást indítanak a hivatali visszaéléssel gyanúsított Sevil Shhaideh ellen

•  Fotó: Gov.ro

Fotó: Gov.ro

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészei elrendelték a jogi besorolás megváltoztatását és bűnvádi eljárást indítanak Sevil Shhaideh volt kormányfőhelyettes ellen a Belina-ügyben.

Hírösszefoglaló

2018. április 25., 22:412018. április 25., 22:41

Shhaideh a feltételezett bűncselekmények elkövetésének idején államtitkár volt a regionális fejlesztési minisztériumban – írja az Agerpres.

A DNA szerdán küldött közleménye értelmében Sevil Shhaideh ellen hivatali visszaélés elkövetése miatt folyik eljárás ebben az ügyben.

Hirdetés

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség szerint Sevil Shhaideh, aki a DNA által feltételezett tettek elkövetésekor a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium államtitkára volt, hivatali visszaélést követett el, amikor – a vádhatóság szerint – törvénytelen módon átutalták a Dunán lévő Belina-sziget és a folyam Pavel-ága egy részének tulajdonjogát a Teleorman Megyei Tanácsnak, amely utólag egy kereskedelmi társaságnak adta bérbe a kérdéses területeket.

A vádhatóság szerint „közalkalmazottak közreműködésével, 2013-ban a Belina-sziget 278,78 hektáros és a folyam Pavel-ágának 45 hektáros területe törvénytelen módon ment át az állam tulajdonából  Teleorman megye tulajdonába és a Teleorman Megyei Tanács adminisztrálásába, majd ezt, néhány nap múlva, ugyancsak törvénytelen módon, bérbe adták egy magáncégnek”.

Ugyanazon forrás szerint a tulajdoncserénél több rendben áthágták fontos törvények, köztük az alkotmány előírásait.

A vádhatóság szerint több minisztérium és állami intézmény több vezető beosztásban dolgozó munkatársa egy magáncég érdekének rendelte alá tevékenységét. „A Belina-sziget és a Pavel-ág az állam köztulajdonát képezte, ezért ennek tulajdonjogát csak törvénnyel lehetett volna megváltoztatni, kormányrendelettel nem” – fogalmaz a DNA.

„A kormány 2013. november 6-i ülésén elfogadták a 2013/858-as határozatot, amely megváltoztatta a Belina-sziget és a Pavel-ág hivatalos besorolását abban az értelemben, hogy papíron törölték, hogy ezek a Duna gyűjtőmedencéjéhez tartoznak, és így azt a látszatot keltették, hogy ahhoz, hogy a tulajdonjogot a Teleorman Megyei Tanácsra ruházzák át, nem szükséges törvény, elégséges egy kormányrendelet. A normatív jellegű kormányrendeletet, az előírások megszegésével, az igazságügyi és a pénzügyminisztérium jóváhagyása nélkül fogadták el” – írja a DNA.

A kormányhatározatot úgy fogadhatta el a kabinet, hogy Sevil Shhaideh gyanúsított, a tettek elkövetése idején a regionális fejlesztési és közigazgatási minisztérium államtitkára, aláírásával kezeskedett a tervezet indoklásáért és tartalmáért.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés