
Fotó: Adevărul
Bűnügyi nyomozást indított a legfőbb ügyészség hamisításra való felbujtás gyanúja miatt csütörtökön, és beidézte Sebastian Ghiță parlamenti képviselőt annak az önfeljelentésnek az ügyében, amelyet két nappal korábban tett, és amely szerint 2012-ben állítólag többedmagával a szakértői jelentés meghamisításával segített „elkenni” Laura Codruța Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze plágiumbotrányát.
2016. szeptember 29., 15:412016. szeptember 29., 15:41
2016. szeptember 29., 16:282016. szeptember 29., 16:28
Ghiță közölte: tanúként hallgatták ki, jövő hétre pedig ismét beidézték, hogy tárja elő a bizonyítékait. Közölte: megnevezte azokat, akik részt vettek az állítólagos törvénytelenség elkövetésében.
Mint arról beszámoltunk, a politikus, aki ellen több ügyben is vizsgálódik a DNA, azt állította, hogy a plágiumgyanús doktori disszertációt vizsgáló szakértői testület sosem ült össze, annak jelentését pedig a kormány épületében írták meg, hogy megvédjék – az akkor legfőbb ügyészi tisztségben lévő – Kövesit. Ghiță szerint erről Kövesi is tudott. Ghiță ezzel arra utalt, hogy barátja, Victor Ponta akkori miniszterelnök is érintett az ügyben, akit egyébként szintén bíróság elé állított a korrupcióellenes ügyészség, és akinek a pályafutását szintén plágiumbotrány árnyékolta be. Ponta nem cáfolta Ghiță állításait, csak annyit mondott: majd a vádhatósággal közli, amit tud az ügyről.
Kövesi ugyanakkor közleményben szögezte le: a doktori disszertáció nem plágium, az teljes egészében az ő műve. Kiállt mellette egykori vezető tanára, Viorel Paşca is, aki rámutatott: Kövesi korábbi, lánykori nevén, Laura Pascu néven publikált írásait idézte doktori disszertációjában, vagyis saját magát „plagizálta”. Ugyanakkor a kolozsvári Egyetemi Reformért és Alternatíváért Csoport (GRAUR) nevű civil szervezet azt állítja: Kövesi legalább három műből vett át részleteket a forrás megjelölése nélkül.
A korrupcióellenes főügyész elleni lejárató kampányhoz Traian Băsescu volt államfő is segédkezet nyújtott, aki azt állította: Kövesi „nem átallott forró dróton” fenyegetőzni az idén egy – meg nem nevezett – magas rangú tisztségviselőnél, hogy „letartóztatások következnek”, ha megint előveszik plágiumügyét.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!