
Viorica Dăncilă a szerdai kormányülésen
Fotó: Gov.ro
Viorica Dăncilă román kormányfő szerint „teljeséggel helytelen” az, hogy az Európai Bizottság az utóbbi hat évben több ízben konkrét romániai bűnvádi eljárások iránt érdeklődött, illetve ezek megoldását sürgette.
2018. március 21., 15:542018. március 21., 15:54
A miniszterelnök a szerdai kormányülés első, nyilvános részén bejelentette: még aznap levelet küld Jean-Claude Junckernek, a bizottság elnökének, hogy „információkat és részleteket kérjen” erről a gyakorlatról, amely
Az Európai Bizottság a CVM-mel az ország 2007-es uniós csatlakozása óta nyomon követi a román igazságszolgáltatás reformját, a jogállamiság megszilárdítását, az előrelépésekről és további teendőkről pedig rendszeresen országjelentéseket készít.
Felidézte: a román média a napokban egy 2012-ből származó dokumentumot mutatott be, amelyben a brüsszeli testület a CVM keretében megfogalmazott ajánlásai között kilenc akkor folyamatban lévő nagykorrupciós büntetőperben sürgetett előrelépést, név szerint említve azokat a közéleti szereplőket (köztük Adrian Năstase volt miniszterelnököt), akik ezen ügyekben vádlottként álltak a bíróság előtt.
{K1}
Dăncilă elmondta: kérésére
A román kormánypárti média értelmezésében Brüsszel beavatkozott a román igazságszolgáltatásba azzal, hogy jelezte: mely bűnvádi eljárásokban vár előrelépést. A kommentátorok szerint a nevek felsorolásával egyfajta „feketelistát” küldött Bukarestnek azokról a „nagyvadakról”, akiknek a „kilövését” szükségesnek tartja.
A Bukarestben kormányzó szociálliberális koalíció azt hangoztatja, hogy a számos magas rangú politikust rács mögé juttató korrupcióellenes ügyészséget (DNA) egy sötét háttérhatalom, az úgynevezett „párhuzamos állam” mozgatja, a vádhatóság pedig – a titkosszolgálatok és Románia nyugati szövetségeseinek utasítására – koholt vádak és hamisított bizonyítékok alapján a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végez.
A bukaresti kormánykoalíció a jogállamiság helyreállítására és az ártatlanság vélelmének érvényesítésére hivatkozva próbálja átszervezni az igazságszolgáltatást és módosítani a büntetőjogot. A jobboldali ellenzék, az utcán tüntető civilek és az ország nyugati szövetségesei szerint a kormány valójában politikai pórázra próbálja kötni az igazságszolgáltatást, megakadályozandó saját korrupt politikusainak felelősségre vonását.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!