Hirdetés

Băsescu kitart a megszorítások mellett

A heves tiltakozások ellenére kitart a korábban általa meghirdetett megszorítások mellett Traian Băsescu, aki a kormánykoalíciót támogató pártok képviselőivel egyeztetett, és a drákói intézkedések támogatását kérte tőlük.

Hírösszefoglaló

2010. május 26., 10:352010. május 26., 10:35

Az államfő a kedden majdnem éjfélig tartó egyeztetéseket követően leszögezte, hogy meggyőződése szerint a 25 százalékos bércsökkentés és a 15 százalékos nyugdíjcsökkentés a legjobb döntés Románia számára, amely sürgősen a közkiadások lefaragására kényszerül. Băsescu legfőbb érve az volt, hogy jelenleg a közalkalmazotti bérek, a nyugdíjak és a szociális kiadások az évi román büdzsé 63 százalékát teszik ki, ami lehetetlenné teszi, hogy az állam még beruházásokra is költsön.

Băsescu leszögezte: a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) május elején kötött egyezség nyomán kidolgozott szándéklevelet a mostani változatban kell elfogadnia a kormánynak. Emil Boc miniszterelnök bejelentette már, hogy a kabinet a szerdai kormányülésen fogadja el a szándéklevelet.

A megszorító intézkedések gyakorlatba való átültetése érdekében azonban a kabinetnek egy törvénytervezetet is el kell még fogadnia. Ezt várhatóan a parlamenti vitát megkerülve, vagyis felelősségvállalással terjesztik a parlament elé, hogy a megszorítások már június 1-jétől életbe léphessenek.

Az ellenzéknek eltökélt szándéka, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtson be a parlamentben a kormány ellen. Băsescu azért találkozott külön a kormányoldal pártjaihoz tartozó törvényhozókkal, mert a kabinet fő erejét alkotó Demokrata Liberális Pártban (PD-L), az RMDSZ-ben, valamint a független honatyák és a nemzeti kisebbségek frakciójában egyaránt nagy az elégedetlenség a megszorítások miatt, így előfordulhat, hogy a kormányoldal egyes honatyái is megszavazzák majd a kormány megbuktatására irányuló bizalmatlansági indítványt.

A zárt ajtók mögött lezajlott kedd esti megbeszélésről kiszivárogtatott hangfelvétel szerint egy demokrata párti képviselő az államfő szemére vetette, hogy az elnökválasztási kampányban ő maga szorgalmazta a jelenleginél jóval magasabb minimális szociális nyugdíj bevezetését, amit Băsescu cáfolt. Az elnök viszont a PD-L-t bírálta, felszólítva a koalíciót vezető párt minisztereit, hogy tegyék átláthatóvá a saját és a minisztériumi alkalmazottak jövedelmét, valamint mondjanak le a kiváltságokról, ha azt akarják, hogy a lakosság is elfogadja a megszorításokat.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés