Hirdetés

Băsescu beolvasott a kormányzati erőknek

A reformok szigorú alkalmazásának szükségességére figyelmeztette a kormányzati erőket, de éles bírálatokat is megfogalmazott Traian Băsescu államfő azon a hétfői találkozón, amelyet a parlamentben tartottak a kormánypártok és az őket támogató parlamenti erők részvételével.

Krónika

2010. május 11., 15:102010. május 11., 15:10

A zárt ajtók mögött tartott találkozón hangfelvételt készített az egyik résztvevő, amelyet a HotNews hírportál szerzett meg, és ismertetett kedden. Az elnök arra figyelmeztette a pártokat, hogy Románia megmentői, de sírásói is lehetnek. Băsescu felrótta a Demokrata Liberális Pártnak (PDL), hogy saját klientúráját építette és hozzá nem értő személyeket helyezett fontos tisztségekbe.

A kormányzó erőknek nem sikerült gyakorlatba ültetniük a reformok első szakaszát, az idei első negyedévben „megengedhetetlen” dolgok történtek: szabadon folyt a klientúraépítés, és hozzá nem értő személyek kerültek különféle tisztségekbe. „Remélem, hogy legalább a mostani intézkedéseket sikerül megvalósítani. Az első része nem sikerült, nem tudtuk a szükséges szintre csökkenteni a költségvetési kiadásokat. Vagy felelősen kormányzunk, vagy hagyjuk az egészet” – fogalmazott Băsescu a HotNews szerint.

Băsescu: a pártvonalon történő kinevezések hiteltelenítenek

„Amit mondok, az egyenlő mértékben érvényes a kormányra és a parlament tagjaira. A kormányzati munkát hiteltelenítette az, hogy a televíziók bemutattak olyan, különböző tisztségekbe került nagyon gazdag személyeket, akiket pártvonalon neveztek ki. Elsősorban a kormány tagjaié a felelősség (…) egyértelmű, hogy a sajtó követi a kormány minden lépését, és figyel minden kinevezést” – mondta Băsescu, hozzátéve, hogy a PDL élen járt e tekintetben.

„Hiteltelenek vagyunk, mivel az állami intézmények és társaságok élére történő kinevezések klienteláris alapon történtek. Ennek meg kell szűnnie, mivel ellenkezik a bércsökkentés gondolatával” – fogalmazott.

Az államfő szerint a helyzet egyértelmű: megszorításokat kell alkalmazni széles lakossági kategóriák esetében. „Bármilyen kivételezés hiteltelenít. Bármilyen pénzosztás például Kolozs megyének rossz, ha ha a többi megye nem kap pénzt rendőrőrsre. Nem mesét hanem a valóságot mondani jöttem ide” – utalt az államfő arra, hogy Emil Boc miniszterelnök szülőfaluja, a Kolozs megyei Havasrekettye nemrég pénzt kapott többek között rendőrőrsre.

„Önöknek megvan az esélyük arra, hogy kivezessék az országot a válságból, de arra is, hogy eltemessék. Ha megmentik az országot, 2012-ben learathatják ennek gyümölcseit (2012-ben parlamenti választásokat tartanak Romániában – szerk. megj.). Ha nem így történik, és ha folytatódik a médiában jelzett klientúraépítés, örökre elveszítik hitelüket. És itt elsősorban a PDL-re gondolok” – fogalmazott a hangfelvétel szerint Băsescu.

Antonescu: cinkos az RMDSZ

Az RMDSZ-t bírálta tegnapi nyilatkozatában Crin Antonescu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.

„Tisztelettel és még barátsággal üzenem az RMDSZ-nek, a kormány egyetlen komoly alakulatának, hogy nincs mentség a Traian Băsescuval és Emil Bockal való cinkosságra egy ilyen, valamennyi román ellen irányuló támadás esetén” – fogalmazott Antonescu.

Hozzátette: mindenki, aki hozzájárul most a román társadalom „romba döntéséhez”, az előbb vagy utóbb meg fogja fizetni gesztusa politikai árát. Mint rámutatott, a PNL nem tudja elfogadni azt, hogy a társadalmat első- és másodrangú polgárokra, a köz-, illetve a magánszférában dolgozókra osszák.

Nehéz lesz, de el kell magyarázni a megszorításokat

„Önöktől függ, hogy hitelesítsék a kormánykoalíció fellépését” – mondta az elnök. Hozáztette: tudja, hogy az alkalmazásra váró megszorítások ellenkeznek mind a PDL, mind az RMDSZ, mind a kormányt a parlamentben támogató függetlenek, mind pedig a nemzeti kisebbségek képviselőinek programjával. „Nagyon nehéz lesz elmagyarázni egy munkáját végző közalkalmazottnak, hogy el kell bocsátani, és nagyon nehéz lesz egy nyugdíjasnak elmagyarázni, hogy lecsökken a nyugdíja egy olyan cél érdekében, amelynek nincs azonnali hatása” – tette hozzá Băsescu.

A szociális kiadások elviselhetetlen szintre emelkedtek, a költségvetési kiadások 37 százalékát jelentik. Egyetlen más ország sem biztosít annyiféle szociális juttatást, mint Románia. A kormánynak nagyon sok ilyen juttatást kell lefaragnia, Románia nem lehet szociális állam – figyelmeztetett az államfő.

Az államháztartás hiánya 9,8 százalék is lehet, ha nem tesszük meg a megszorító lépéseket. Ha igazodunk a költségcsökkentő tervhez, akkor csak 7,8 százalékos lesz a hiány. A deficit minden egyes százalékpontja 1,2 milliárd eurót jelent, amit csak további kölcsönökből lehet biztosítani – mondta az elnök.

Băsescu arra figyelmeztetett, hogy a nemzetközi hitelekből Románia csak a közadósság kamatjait, illetve a béreket és nyugdíjakat képes fizetni. Az idén 10 milliárd euró a közadósság összege. Az első negyedévben 860 millió eurót kell kifizetni, a másodikban 2,2 milliárd eurót, a harmadikban 3,2 milliárdot, a negyedikben pedig 2,4 milliárd eurót.

Fel sem merül a kormányátalakítás lehetősége

„Ha a megszorító programot alkalmazzuk, kilábalunk a válságból. És önök az egyetlen haszonélvezői annak, hogy kilábalunk a válságból. Senki nem fogja megindokolni a sikertelenséget, amíg többségben vagyunk. Szolidárisnak kell lennünk, különösen azért, mert a PSD és a PNL nem értik meg, hogy válság idején szolidaritásra van szükség. Nem képesek erre. Minálunk könnyelműen kezelik ezeket a kérdéseket, mivel Vântu és Voiculescu (a két legnagyobb romániai médiabirodalom tulajdonosai – szerk. megj.) így akarják. Ez a két médiatröszt azt célozza, hogy demoralizálja a lakosságot” – fogalmazott Băsescu.

„Ez az első alkalom, hogy személyesen részt veszek egy programban. Fel sem merül tehát még csak egy kormányátalakítás gondolata sem. Az országot ennek a kormánynak kell kivezetnie a válságból” – szögezte le az államfő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés