
Elfojtott szabadság. Tăriceanu szerint az úgynevezett „párhuzamos állam” emberei a kommunista rendszerre emlékeztető visszaéléseket követnek el
Az ország fejlődését a korrupció és a párhuzamos állam akadályozza – jelentette ki szombaton Craiován Călin Popescu-Tăriceanu, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) elnöke.
2019. május 11., 17:082019. május 11., 17:08
A párt európai parlamenti jelöltjeinek bemutatásán résztvevő politikus szerint harminc évvel a kommunizmus bukása után ismét visszatért az a terrorrendszer, amely negyvenöt évig vezette az országot. Meglátása szerint
„Elképzelni sem tudtam volna, hogy harminc évvel a kommunizmus bukása után visszatér Romániába a terror: a telefonok lehallgatása, a szekuritate és az ügyészség összefonódása” – jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu az összegyűlt mintegy ezer ember előtt, és hozzátette: pártjával azt tűzte ki célul, hogy megszabadítsák az igazságszolgáltatást a párhuzamos állam „hiénáitól”.
Véleménye szerint az elmúlt tizennégy évben Romániát egy párhuzamos hatalom uralta, amely eltüntetett mindenkit, aki nem állt be a sorba, és a helyzet oda fajult, hogy a választások eredményeit „Coldea és Kövesi segítségével az Oprea nappalijában határozták meg”.
„A korrupció elleni küzdelem nem lehet a bosszú vagy a politikai ellenfelek kiiktatásának eszköze. Ez nem boszorkányüldözés, mert nem a harmadik világ egyik diktatúrájában élünk” – idézi a szenátus elnökét az Agerpres.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
szóljon hozzá!