Hirdetés

Botrány a PRM bukaresti kilakoltatásán

Botrányba fulladt kedden az a végrehajtási kísérlet, amelynek során egy bírsági végrehajtó rendőri kísérettel próbálta meg lefoglalni azt a visszaigényelt bukaresti ingatlant, amelyben a Nagy-Románia Párt (PRM) székháza működik.

Balogh Levente

2011. január 04., 14:392011. január 04., 14:39

Corneliu Vadim Tudor pártelnök - akinek szélsőségesen nacionalista pártja a 2008-as parlamenti választásokon kiesett a törvényhozásból, de a 2009-es európai parlamenti voksoláson bejutott az EP-be, így maga Vadim is európai képviselői mandátumot szerezett - előbb csak fenngangon szidalmazta a bírósági végrehajtónőt és a rendőröket, majd egy pohár vízzel le is öntötte a végrehajtót, és a rendőrökkel is lökdösődni kezdett.

Vadim azért támadt a rendőrökre, mert azok nem akarták beengedni az épületbe fivérét, Marcu Tudor tábornokot, aki saját bevallása szerint csupán néhány dokumentumért akart bemenni. Marcu Tudor a szóváltás során rosszul lett, ezér mentőt kellett hozzá hívni.

Vadim az incidens nyomán a székház erkélyére állva tartott szónoklatot az épület előtt összegyűlt mintegy húsz PRM-szimpatizánsnak és a sajtónak, mindván: egy parlamenti párt székházát megszállták a belügyi alakulatok. Azzal vádolta meg a karhatalmi erőket, hogy visszaéltek jogosítványaikkal, a végrehajtást pedig a többpártrendszer és a sajtó elleni támadásként értékelte. (A rendőrök ugyanis a bírsági végrehajtó utasítására kiparancsolták az épületből az újságírókat.) Vadim azzal érvelt, hogy az épületben működik a Tricolorul című lap szerkesztősége és az ő EP-képviselői irodája is, és három per is folyamatban van az épület tulajdonjogáért, amelyekben pedig nincs jogerős bírósági végzés.

Az épületet visszaigénylő Nicolae Caranfil ügyvédje egyszer már novemberben is megjelent rendőri kísérettel, hogy kilakoltassa Vadimékat, ám a szélsőséges politikus akkor is botrányt rendezett, így az ingatlan átvételét későbbi időpontra halasztották. Tegnap egy PRM-s üzletember, Nicolae Şerbu ugyanakkor arról beszélt: irodája 2001-ben Caranfilképviselőjével adásvételi szerződést kötött az ingatlanra,án később - szerinte - kiderült, hogy Caranfil nem a valódi tulajdonos. Emellett ugyanakkor arról is beszámolt, hogy 2015-ig érvényes haszonbérleti szerződést is kötöttek Caranfillal.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

2026. november 06., péntek

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca

Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.

Dupla adó a beépített erkély miatt? Tiszta vizet öntött a pohárba a fejlesztési tárca
Hirdetés
Hirdetés