
Borut Pahor szlovén elnök hisz az Európai Unió újjászületésében
Fotó: Facebook/Borut Pahor
A nyugat-balkáni országok európai uniós integrációjának bátorításáról, a Három Tenger Kezdeményezés ljubljanai csúcstalálkozójáról, a román uniós elnökség előtt álló feladatokról egyeztetett egyebek mellett Borut Pahor szlovén és Klaus Johannis román elnök kedden Bukarestben.
2019. január 15., 18:292019. január 15., 18:29
Közös sajtótájékoztatójukon Pahor úgy értékelte: a következő időszak egyik legfontosabb eseménye az új Európai Parlament megválasztása lesz. Leszögezte: a sok helyütt teret nyerő euroszkeptikus diskurzus ellenére, a maga részéről hisz az Európai Unió újjászületésében, és abban, hogy ez a projekt reménykeltő perspektíva marad a nyugat-balkáni országok számára is.
A szlovén elnök felidézte, hogy – a horvát államfővel együtt – társelnöke a volt jugoszláv országok együttműködését szorgalmazó úgynevezett Brdo-Brioni folyamatnak, és úgy vélekedett: a földrész biztonsága szempontjából is fontos, hogy a térség országai az uniós csatlakozás felé haladjanak.
Johannis megerősítette, hogy
Hozzátette: ebben a folyamatban minden ország „érdemei szerint”, a csatlakozási feltételek teljesítése függvényében haladhat előre.
A román elnök megemlítette, hogy a Három Tenger Kezdeményezés szeptemberi bukaresti tanácskozása után a – Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger között található – 12 európai uniós tagállam együttműködési fóruma Szlovéniában tartja következő csúcstalálkozóját júniusban és ennek előkészítéséről is egyeztetett szlovén vendégével. Megbeszélésükön
A román schengeni csatlakozás kilátásait firtató újságírói kérdésre válaszolva mindkét államfő úgy vélekedett: bár Románia már régóta teljesíti az eredetileg meghatározott technikai előírásokat, aligha lesz tagja a belső határellenőrzés nélküli térségnek, ha nem teljesíti a Hollandia és más országok által utólag támasztott feltételeket.
A szociáldemokrata bukaresti kormánnyal feszült viszonyban lévő jobboldali román államfő hozzátette: azzal mindenki egyetért, hogy Romániának a schengeni övezetben a helye, és ezen a téren Bukarestben is együttműködés van a vitázó felek között, mert a csatlakozás belső konszenzus nélkül nem valósulhat meg.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!