Hirdetés

Bolojan nem áll le: a bírák után a katonák és a rendőrök következnek

Ilie Bolojan

Ilie Bolojan: folytatjuk a korrekciókat

Fotó: Alexandru Nițescu

A bírói és ügyészi különnyugdíjak alkotmánybíróság által is jóváhagyott reformja az első lépés az emberek állam iránti bizalmát gyengítő méltánytalanságok felszámolása felé – jelentette ki egy szerdai videóüzenetben Ilie Bolojan miniszterelnök.

Krónika

2026. február 18., 20:152026. február 18., 20:15

2026. február 18., 20:242026. február 18., 20:24

A kormányfő rámutatott, hogy az indokolatlan előjogoknak nincs helyük a közszférában,

Románia nem engedheti meg magának, hogy a munkavállalók „50, 51, 52 évesen”, fizikai és szellemi teljesítőképességük csúcsán vonuljanak nyugdíjba.

Hirdetés

Hangsúlyozta azt is: meggyőződése, hogy a különnyugdíjak reformja nem csorbítani, hanem erősíteni fogja a bírák és ügyészek tekintélyét. „Márciusban előterjesztünk egy újabb törvénytervezetet, amellyel folytatjuk a korrekciókat” – tette hozzá az Agerpres szerint.

Ilie Bolojan a Digi24 hírtelevíziónak nyilatkozva konkrétabban kitért a különnyugdíjreform folytatására.

Idézet
Azokról a munkavállalókról beszélünk, akik a belügyminisztériumban, a védelmi szektorban, a közrend és a nemzetbiztonság területén dolgoznak”

– közölte. Hozzátette ugyanakkor, hogy „itt is szükség van néhány pontosításra”. „Ezeken a területeken vannak olyan helyzetek, amikor a fizikai megterhelés és erőfeszítés nehéz munkakörülményeket jelent. Ilyen területek például az ejtőernyősök vagy a frontvonalban szolgáló csendőrök, akiknek továbbra is élniük kell azokkal a jogokkal, amelyek a normálnál több munkával töltött éveket és így korábbi nyugdíjazást jelentenek. Vannak olyan helyzetek, amikor 65 éves korig problémamentesen lehet dolgozni, például őrszolgálatban vagy irodai munkakörben, bármely minisztériumban. Nem látok semmi problémát abban, hogy 65 éves korig dolgozzanak” – jelentette ki a kortmányfő.

Bolojan beszélt a különnyugdíjak reformjának anyagi vonzatáról is. Az Agerpres szerint emlékeztetett, hogy a helyreállítási terv (PNRR) ezzel kapcsolatos mérföldkövéhez 230 millió eurót rendeltek, és amint az államfő kihirdeti az új törvényt, megteszik a szükséges lépéseket, hogy a mérföldkő teljesítésének elhúzódása ellenére Románia ne veszítse el a pénzt.

A Digi24-nek telefonon adott nyilatkozatában a kormányfő emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság visszatartotta a szóban forgó összeget, mert Románia nem teljesítette a bírák és ügyészek különnyugdíjának szabályozásához kapcsolódó mérföldkövet. Elmagyarázta, hogy a kormány az alkotmánybíróság első döntése és későbbi halasztásai miatt nem tudta tartani a tavaly novemberi határidőt. Hozzátette, a kormány mindent megtesz a mintegy 230 millió euró visszaszerzéséért, amelyet jelentős beruházások finanszírozására lehetne fordítani.

Bolojan szerint Románia várhatóan február végén vagy március elején kap választ arra, hogy a bírák és ügyészek nyugdíjreformjához kötött helyreállítási források végleg elvesztek-e.

Mint ismeretes, az alkotmánybíróság szerdán elutasította a legfelsőbb bíróság beadványát, és alkotmányosnak ítélte a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetet. A testület öt halasztás után hozta meg a döntést. Az államfő és a kormánykoalíció üdvözölte a döntést az igazságügyi nyugdíjreform ügyében, ugyanakkor egyes bírák „a demokrácia halálaként” értékelték a történteket.

korábban írtuk

Különleges nyugdíjak: alkotmányosnak minősítette a törvényt a taláros testület
Különleges nyugdíjak: alkotmányosnak minősítette a törvényt a taláros testület

Alkotmányosnak minősítette szerdai ülésén az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvény módosítását, amely csökkenti a különleges nyugdíjak összegét, és fokozatosan emeli a nyugdíjkorhatárt.

korábban írtuk

Üdvözli az államfő és a koalíció a döntést az igazságügyi nyugdíjreform ügyében
Üdvözli az államfő és a koalíció a döntést az igazságügyi nyugdíjreform ügyében

Üdvözölte az államfő, a miniszterelnök és a bukaresti koalíciót alkotó pártok vezetői az alkotmánybíróság döntését a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvénytervezetről.

korábban írtuk

Bíró a különnyugdíjak megnyirbálása után: „meghalt a demokrácia”
Bíró a különnyugdíjak megnyirbálása után: „meghalt a demokrácia”

A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) tagjai közül elsőként Alin Ene reagált a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó törvényről hozott alkotmánybírósági döntésre. „Meghalt a demokrácia”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt

Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.

Adó- és nyugdíjemelés 2027-ben? Felfedte szándékát a kormányfőjelölt
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását

Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.

Nincs alku? Nicușor Dan és Ilie Bolojan is „beárazta” az új kormány beiktatását
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.

Túrát szerveznek Istenszékére
Túrát szerveznek Istenszékére
2026. október 15., csütörtök

Túrát szerveznek Istenszékére

2026. október 15., csütörtök

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést

Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.

Átrajzolnák Románia közigazgatási térképét: az RMDSZ korábban élesen bírálta a területi átszervezést
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt

Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.

Szigorúbb büntetések az illegális sertésszállításért, új kártérítési szabályok a sertéspestis miatt
2026. október 15., csütörtök

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be

Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.

Drámai mentőakció a Fekete-tengeren: nyolc tengerészt keresnek, helikoptereket vetettek be
2026. október 15., csütörtök

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve

Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.

FRISSÍTVE – Háborús veszély a román határnál: hajóincidens, drónriadó és új NATO-parancsnokság terve
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál

A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.

Szimfonikus koncert a klasszikus zene szerelmeseinek – „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál
2026. október 14., szerda

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében

A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.

Büntetőeljárást indított a legfőbb ügyészség a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésének ügyében
2026. október 14., szerda

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.

Életfogytiglanra ítélték a férfit, aki szándékosan áthajtott a barátnőjén
Hirdetés
Hirdetés