
Elnöki ügy. Bolojan szerint csupán politikai játszma a Iohannis felfüggesztését célzó kezdeményezés
Fotó: Facebook/PNL
Lehetséges, hogy a jövő héten a parlament két kamarájának házbizottságai megvitatják a Klaus Iohannis elnök hivatalából való felfüggesztését célzó újabb indítványt – jelentette ki Ilie Bolojan, a szenátus elnöke péntek este.
2025. február 08., 09:002025. február 08., 09:00
„Az eddig benyújtott két indítvány nem felelt meg az alapvető követelményeknek, mivel mindkét kamarában be kellett volna nyújtani őket. Először csak az egyik kamarában nyújtották be őket, és csak körülbelül egy héttel és néhány nappal később a második kamarához, ráadásul a másodikhoz nem volt meg a szükséges számú aláírás, mert időközben, mire az ülést megtartották, az aláírók közül ketten visszavonták a támogatásukat. (…)
– mondta Bolojan az Antena 3 hírcsatornának nyilatkozva.

A Fiatal Emberek Pártja (POT) szerdán ismét benyújtotta a parlamentbe a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésének kezdeményezésére irányuló kérelmet és az azt támogató aláírásokat.
Kifejtette, két lehetőség van.
„Vagy létrehozunk egy bizottságot, amely ellenőrzi a vádakat, vagy pedig az alkotmányos eljárást alkalmazzuk, amely szerint a az alkotmánybírósághoz kell fordulni, hogy az konzultatív álláspontot fogalmazzon meg.
– mondta a szenátus elnöke.
Bolojan megismételte, hogy ha ez az indítvány átmegy a parlamenten, akkor a felfüggesztésről szóló népszavazást pont az elnökválasztási kampány idején kell megszervezni, a választásokat pedig a már kitűzött időpontok után. Ezzel kapcsolatban a szenátus elnöke hangsúlyozta, hogy nonszensznek tartja.
Nem ez a kérdés. De úgy gondolom, hogy ha végiggondolják, akkor rájönnek, hogy ez nonszensz, és ha valamit védünk, akkor az ország intézményi stabilitását védjük. Ez a valóság, nem másról van szó” – mondta.
A szenátus elnöke megismételte azon álláspontját, hogy az államfő felfüggesztésének kérése valójában „politikai játszma”.
„De minden politikai játéknak megvannak a maga határai, fenn kell tartani az ország egyensúlyát és az intézményi stabilitást. Gondoljunk csak arra, hogy Iohannis elnöknek mindenképpen legfeljebb száz napja van hátra a hivatalában, tehát ő nem befolyásolja, mondjuk, semmilyen módon, hogy mi történik” – mutatott rá Bolojan.

Másodszorra is elutasította szerdán a képviselőház és a szenátus összevont házbizottsága a Klaus Iohannis államfő tisztségből való felfüggesztésére irányuló kezdeményezést, amelyet a Fiatal Emberek Pártja (POT) és az SOS Románia terjesztett elő.
Mint arról beszámoltunk, a Fiatal Emberek Pártja (POT) szerdán jelentette be, hogy ismét benyújtotta a képviselőházban és a szenátusban a Klaus Iohannis elnök felfüggesztését célzó indítványt és a támogató aláírásokat.
Az elnök hivatalából történő felfüggesztését az összes képviselő és szenátor legalább egyharmadának kell kezdeményeznie.
Ha összegyűlik a szükséges számú támogató aláírás, a parlament két háza együttes ülésén szavaz a felfüggesztésről, amelyhez egyszerű többség szükséges.
Ha a többség megszavazza, akkor az államfőt felfüggesztik hivatalából, és 30 napon belül népszavazást kell kiírni, amelyen a polgárok eldönthetik, hogy támogatják az államfő elmozdítását vagy sem.
A felfüggesztés időtartamára az ügyvivő államfői teendőket a második számú legfontosabb közméltóság, a szenátus elnöke látja el.
Mint ismeretes, Iohannis második mandátuma december 21-én járt le, azonban az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét megsemmisítő határozata mellett arról is döntött, hogy a következő államfő beiktatásáig a hivatalában maradhat.
Az elnökválasztás eredményét azért érvénytelenítették, mert a hírszerző szervek azt állították: a választási folyamatba egy külföldi állami szereplő avatkozott be, és az első fordulót megnyerő szélsőjobboldali jelölt, Călin Georgescu online manipuláció következtében győzhetett.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.
A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.
A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.
szóljon hozzá!