Hirdetés

Bocsánatot kért az immár hivatalosan is PSD-elnök Dragnea

Hivatalosította Liviu Dragnea megválasztását a Szociáldemokrata Párt (PSD) élére a párt kongresszusa vasárnap.

Balogh Levente

2015. október 18., 16:382015. október 18., 16:38

Mint arról beszámoltunk, az eddigi ügyvezető elnököt múlt vasárnap választotta meg a párt tagsága. A rendezvényen Dragnea közölte: valódi baloldali párttá kívánja tenni a PSD-t, amely mindig az embereket helyezi előtérbe.

„A PSD tagsága nem helyi kiskirály, nem korrupt, és nem kommunista” – summázott a politikus. Dragnea javaslatára a kongresszus résztvevői megemlékeztek a kommunizmus áldozatairól. „Nem volt bátorságunk elítélni a kommunizmus bűneit, nem vállaltunk felelősséget egyes, a forradalom utáni első években elkövetett hibákért. A diktatúra egyes túlélőivel és áldozataival szembeni politikai bánásmódból hiányzott a mérsékeltség és tisztelet. Bocsánatot kell kérnünk, még ha nem is mi vagyunk a felelősek” – hangoztatta Dragnea.

A pártelnök a stratégiai hibák között említette az Erdéllyel kapcsolatos politikát is, mivel a rossz üzenetek, illetve „etnikai vagy radikális pártokkal kötött elsietett szövetségkötések” miatt elveszítették az itteni választók támogatását. Ezért többek között sürgősséggel megépítendő autópályát ígért az erdélyieknek.

A pártelnöki tisztségről az ellene fölmerült korrupciós vádak miatt lemondott Victor Ponta miniszterelnök közölte: Dragnea rendelkezik a kormányfői mandátumáról, egy bizalmatlansági indítvány pedig csakis a PSD támogatásával mehet át a parlamenten, de véleménye szerint a kormányzás jó irányba halad, ezért erre nincs szükség. A kongresszuson amúgy a párt ügyvezető elnökét és alelnökeit is megválasztották.

Dragnea egyébként még a kongresszust megelőzően kijelentette: a párton belül nem került szóba a kormányátalakítás kérdése, de előfordulhat, hogy a kormány egyes tagjaival elégedetlenek – jelentette ki Dragnea. „Sem hivatalosan, sem nem hivatalosan nem került szóba a kormány átalakítása. Többször is elmondtam: jelenleg nincs szándék a kormány módosítására. A felröppent híresztelések kapcsán egyeztettem Victor Ponta miniszterelnökkel is. Nekem sincs szándékomban, neki sem, és más koalíciós kolléga részéről sem hallottam ilyesmit. Vagyis pletykáról van szó, aminek semmilyen valóságalapja nincs” – szögezte le Dragnea.

Hozzátette: előfordulhat, hogy a párton belül elégedetlenség merült fel bizonyos kormánytagokkal szemben, de ez nem jelenti azt, hogy le is váltják őket. Mindazonáltal nem zárta ki, hogy 2016 végéig lesznek átalakítások, de erről előzetesen egyeztetni kíván Pontával és a koalíciós partnerekkel is.

Dragnea közölte: nem áll szándékában leváltani a korrupcióval megvádolt Pontát, a kormányfő ugyanis továbbra is élvezi a párt támogatását, az elbukott bizalmatlansági indítvány voksolásán pedig a parlament is bizalmat szavazott neki.

A PSD-elnök azt is elmondta: nem akar a kormány tagja lenni, és a miniszterelnöki tisztséget sem szeretné, mivel így kevesebb ideje maradna a pártra.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés