
Fotó: presidency.ro
Egyelőre nem írja ki a korrupcióellenes küzdelemről szóló népszavazást Klaus Johannis elnök. A népszavazást ugyanakkor nem vetette el, azt az igazságszolgáltatás megóvására használná.
2017. március 05., 16:422017. március 05., 16:42
2017. március 05., 17:252017. március 05., 17:25
Elhalasztja Klaus Johannis államfő a korrupcióellenes harc folytatásáról szóló népszavazás kiírását – értesült a HotNews hírportál. A portál pénteki értesülése szerint az elnök nem tett le e referendum kiírásáról, de megtartja azt biztosítéknak arra az esetre, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét támadást intéz az igazságszolgáltatás ellen, miután a kabinet az utca nyomására visszavonta a Btk. módosításáról szóló 13-as sürgősségi rendeletet.
A portálnak nyilatkozó államfői hivatalbeli források szerint azt követően, hogy a kormány hatályon kívül helyezte a vitatott rendeletet, egy népszavazás olyan lenne, mintha az államfő „a levegőbe lőne ki egy töltényt.\" Ráadásul az immár tárgytalanná vált, és a pártok által sem támogatott népszavazás esetében fennáll a veszély, hogy még az érvényességhez szükséges 30 százalékos részvételi arány sem jön össze.
Mint ismeretes, az elnök január 23-án jelentette be, hogy népszavazást kíván kiírni a korrupcióellenes harc folytatásáról, miután kiderült, hogy a kormány rendeletben kívánja módosítani a Btk.-t, illetve részleges közkegyelmet akar hirdetni. Mint ismeretes, a rendelet csökkentette volna a hivatali visszaélés büntetését, és eleve legalább 200 000 lejes okozott kárhoz kötötte volna annak bűncselekményként való besorolását. Az ellenzék és civil szervezetek szerint a tiltakozások miatt később hatályon kívül helyezett rendelet valójában a korrupt politikusoknak kedvezett volna.
Vizsgálat Lazăr és Kövesi ellen
Eközben előzetes vizsgálatot indított a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ellenőrző testülete Augustin Lazăr legfőbb ügyész és Laura Codruța Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyésze által a büntető törvénykönyv módosítására elfogadott, 13-as sürgősségi kormányrendelet kapcsán tett nyilatkozataik miatt.
Az ellenőrző testület pénteken erősítette meg az előzetes vizsgálat tényét, amely során azt állapítják meg, indokolt-e fegyelmi vizsgálatot indítani a két ügyészségi vezető ellen. Lazăr és Kövesi ellen egy Răzvan Savaliuc nevű újságíró tett panaszt, arra hivatkozva, hogy a bíráknak és ügyészeknek tartózkodniuk kell a nyilvános kommentároktól. A két főügyész is folyamatosan bírálta a rendeletet, arra hivatkozva, hogy az ellehetetleníti az ügyészek korrupcióellenes igyekezetét.
Băsescu menesztené Kövesit
Kövesinek egyébként egykori „mentora\", Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke is nekiment. A politikus leszögezte: ha még mindig államfő lenne, menesztené Kövesit az alkotmánybíróság döntése nyomán. „Ha egy államfő megsérti az alkotmányt, a parlament felfüggeszti tisztségéből. Kövesi számára azonban a jelek szerint ez megengedett, mint ahogy az is, hogy plagizáljon\" – hangoztatta Băsescu.
„Az is megengedett neki, hogy olyan látványos jeleneteket rendezzen, amelyeket minden, Románia által is elfogadott nemzetközi jogszabály tilt: hogy bilincsben hurcoljon embereket a DNA-ra, és odahívja a tévéstábokat, mint ahogy azt is megengedik neki, hogy szivárogtasson a sajtónak\" – tette hozzá. Băsescu úgy vélte, érthetetlen, hogy egy ilyen alkotmánybírósági döntés után az igazságügy-miniszter nem kezdeményezi az államfőnél Kövesi tisztségből való felfüggesztését.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
szóljon hozzá!