Hirdetés

Bizonytalan tanügyi reform

A politikai összhang dacára ellenzői is vannak az oktatási paktumnak. A nemzeti kisebbségekhez tartozó gyerekek románnyelv-tanulásának megkönnyítéséről is szól a Nemzeti Oktatási Paktum, amelyet a múlt héten írtak alá a parlamenti pártok.

Fall Sándor

Fall Sándor

2008. március 10., 00:002008. március 10., 00:00

A 2008–2013 idõszakra szóló, az oktatási rendszer átalakítási stratégiájának alapelveit tartalmazó dokumentum szerint Románia tanulói, diákjai és egyetemistái számára biztosítani kell az esélyegyenlõséget az oktatásban. „Az iskolának a jövõben is polgári egyenlõséget és esélyegyenlõséget kell teremtenie, és nem diszkriminációt\" – áll a paktumban. Ezt az elvet kell a helyi közösségekben alkalmazni, beleértve azokat is, ahol az oktatás a nemzeti kisebbségek nyelvén folyik, olvasható a dokumentumban, amely leszögezi: a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyerekek számára sajátos módon kell tanítani a román nyelvet.

A Traian Bãsescu államfõ kezdeményezésére a parlamenti pártok megállapodása nyomán létrejött paktumnak az a szerepe, hogy a benne szereplõ nyolc célkitûzés alapján a következõ 18 hónapban a pártok kidolgozzanak egy általános stratégiát, amely a mindenkori politikai elitet vezérelné az oktatáspolitika terén. A célkitûzések között szerepel az oktatási intézmények és a tanügyi rendszer korszerûsítése, a nemzeti össztermék legalább 6 százalékának elkülönítése az oktatásügynek, a tízéves kötelezõ oktatás megvalósítása. A paktum átfogó decentralizációt is elõír a pénzügy, a tanterv és a humán erõforrás szintjén, és az oktatási rendszer alapjaként az élethosszig tartó tanulást jelöli meg, amely 2013-ig oly módon fog bõvülni, hogy évente Románia aktív munkaerõinek 12 százalékát ölelje fel. A dokumentum azt is leszögezi, hogy ezen elõírások megkülönböztetés nélkül érvényesek a román nyelvû, a nemzeti kisebbségek nyelvén és a világnyelveken folyó oktatásban.

Az egyetemisták nem támogatják

Traian Bãsescu elnök hétvégén a közszolgálati rádióban elmondta, a következõ idõszakban hivatalában egyeztet a tanulók és szüleik, az egyetemisták és a tanügyi szakszervezetek képviselõivel, mivel úgy véli, hogy a dokumentumban szereplõ elveket minden érintettnek támogatnia kell, hogy a projekt sikeres legyen.

Az egyetemi hallgatók érdekvédelmi szervezete bejelentette: nem fogja aláírni az oktatási paktumot. Az Egyetemisták Országos Szövetsége tegnap közleményben jelezte, hogy semmisnek tekinti az egyezményt, és ellenzi, hogy a dokumentum kezdeményezõi a választási kampány színterének tekintsék az oktatásügyet. Gabriel Petrea, az egyetemisták szövetségének elnöke szerint az oktatási paktum pusztán kampányeszköz, nem a hazai oktatási rendszer érdekeit szolgálja. Petrea azt is sérelmezi, hogy a dokumentum kidolgozása során nem hallgatták meg az oktatásügy terén tevékenykedõ civil szervezetek álláspontját.

Felemás állásponton a szakszervezetek

A tanügyi szakszervezetek között sincs összhang az oktatási paktum támogatásáról. Aurel Cornea, a Szabad Tanügyi Szakszervezetek (FSLI) elnöke a múlt héten jelezte, hogy egyetértenek az egyezménnyel, és támogatják célkitûzéseinek megvalósítását. Ezzel szemben a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség úgy értékeli: a dokumentum pusztán „illúziója\" az oktatásügyi reform kapcsán kialakult politikai összhangnak, mivel a politikai szereplõk megpróbálják kihasználni, választási tõkéjük gyarapítására fordítani az oktatásügy iránti nagy közérdeklõdést. A Spiru Haret sérelmezi továbbá, hogy épp a paktum aláírásának napján a kormány több mint 200 millió lejjel csökkentette az oktatásügyi minisztérium idei költségvetését. A másik nagy tömb, az Országos Tanügyi Szakszervezetek (FEN) a hétvégén úgy döntött, hogy támogatja az oktatási paktumot. A FEN úgy értékeli, a dokumentum az a 18 éve várt „politikai kötelezettségvállalás\", amely végre sikerre viheti a romániai tanügy átszervezését és korszerûsítését.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés