Hirdetés

Bizonyítványát magyarázza a PNL

Az ellenzék elvégezte a feladatát, mostantól a kormánykoalíció felelőssége, meddig húzódik el a válság Romániában – így kommentálta az államfői hivatal nevében Dan Mihalache elnöki tanácsos azt, hogy kedden a parlament nem szavazta meg a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által a Victor Ponta miniszterelnök elleni vádemelés miatt benyújtott bizalmatlansági indítványt.

Balogh Levente

2015. szeptember 30., 19:152015. szeptember 30., 19:15

„Álláspontunk szerint az ellenzék élt a bizalmatlansági indítvány benyújtására vonatkozó alkotmányos jogával. Mostantól, legalábbis ebben az ülésszakban, a PSD és a kormánykoalíció felelőssége azt eldönteni, meddig húzzák még el ezt a válságot” – mondta Mihalache, aki szerint az ügy árt Románia nemzetközi megítélésének.

A tanácsos hozzátette: az államfői hivatal az alkotmány és a hatályos törvények szellemében együttműködik a kormánnyal, de „egyértelmű gond van, és csak a PSD tesz úgy, mintha nem látná” – fogalmazott Mihalache.

Mint arról beszámoltunk, a bizalmatlansági indítványt 207-en szavazták meg, ellene pedig nyolcan voksoltak, miután a kormányoldal nem engedte voksolni a saját honatyáit.

Eközben a PNL megpróbálja szépíteni a kudarcot. Vasile Blaga, a párt társelnöke kedden este a Realitatea hírtelevíziónak úgy nyilatkozott: ha a párt azt akarta volna, hogy megszavazzák az indítványt, akkor sikerrel járt volna, de nem akart a voksokért cserében tisztségeket ígérni, és már így is sikerült „vészjelzést leadnia.”

Közölte: az indítvány tiszta vizet öntött a pohárba, és azt is elárulta, hogy a tavaszi ülésszakban újabb bizalmatlansági indítványt nyújtanak be. Mint kifejtette, abban a reményben nyújtották be az indítványt, hogy a kormányt támogató pártok belátják, mekkora kárt okoznak az országnak Ponta támogatásával, de így most látható, ki áll még mindig a miniszterelnök mögött. Hozzátette: nem ígértek miniszteri tisztségeket a kormányt esetleg eláruló koalíciós pártoknak, mivel „nem minden áron” akarnak hatalomra kerülni.

A PNL másik társelnöke, Alina Gorghiu szerint az indítvány nem is annyira Pontáról szólt, mint a román állam vezetőinek felelősségéről. Szerinte a dokumentumot nem a választási matematika indokolta, annak benyújtása most volt a PNL „kötelessége”, nem várhatták ki azt a pillanatot, amikor kedvezőbb eredménnyel kecsegtetett volna.

Annak kapcsán, hogy a kormánykoalíciós tag Románia Haladásáéért Országos Szövetség (UNPR) az ellenzéknek tett korábbi gesztusok ellenére is kiállt a kormány mellett, Gorghiu megjegyezte: nem gondolta volna, hogy Gabriel Oprea pártelnök folytatja a kettős játékot, és úgy vélte: Opreának meg kellene értenie, hogy a hatalmon maradás kényszere nem nyomhatja el a nemzeti érdeket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje

Bár a bukaresti közlekedési minisztérium továbbra is azzal számol, hogy 2026 végéig rekordot jelentő, 233,59 kilométernyi autópályát és gyorsforgalmi utat adnak át Romániában, a Pro Infrastructura Egyesület szerint több határidő is túlságosan optimista.

Több idei autópálya-átadás is csúszhat, a szakértők szerint túl optimista a minisztérium menetrendje
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében

A Digi mellett más cégek is részt vesznek a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mesterséges intelligencián alapuló kiberbiztonsági platformjának kiépítésében, a cégek némelyike azonban korrupciós ügyekben lehet érintett.

Korrupciógyanúba keveredett cégek is közreműködnek a román hírszerzés 200 milliós kiberbiztonsági projektjében
2026. július 02., csütörtök

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek

Zivatarokra figyelmeztető narancssárga és sárga jelzésű riasztásokat adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). 11 megyében ugyanakkor továbbra is kánikulára figyelmeztetnek.

A kánikula már csak kis ideig kínoz, a zivatarok szombatig hűsítenek
2026. július 02., csütörtök

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel

Romániának „megállapodásra” vagy „politikai fegyverszünetre” van szüksége a költségvetési és intézményi stabilitás fenntartása érdekében – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Bolojan „politikai fegyverszünetet” akar a PSD-vel
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál

A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.

Felmérés: a romániai polgárok elégedetlenebbek az életminőségükkel az EU átlagánál
2026. július 01., szerda

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit

Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.

Terrorista propaganda terjesztése miatt kiutasítottak Romániából egy marokkói férfit
2026. július 01., szerda

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen

Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.

Temesvár német polgármestere kifakadt a kisebbségeket kémkedéssel gyanúsítók ellen
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.

Az AUR kezdeményezi Nicușor Dan tisztségből való felfüggesztését és az előre hozott választások előkészítését
2026. július 01., szerda

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást

Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.

Grindeanu: Bolojan szándékosan akadályozza a kormányalakítást
2026. július 01., szerda

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta

Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.

Van pénz a nyugdíjakra és az állami fizetésekre? Az ügyvivő miniszterelnök elmondta
Hirdetés
Hirdetés