
Olyan dokumentum került nyilvánosságra, amely azt bizonyítja, hogy az akkori államhatalom képviselői hívták Bukarestbe 1990 júniusában az ellenzéki tüntetések szétverésére és az ellenzéki pártok székházainak feldúlására a Zsil-völgyi bányászokat.
2017. szeptember 14., 18:002017. szeptember 14., 18:00
2017. szeptember 14., 18:102017. szeptember 14., 18:10
A védelmi minisztériumban kiadott dokumentumot a legfőbb ügyészség hozta nyilvánosságra, amely az ügyben 14 személy, köztük Ion Iliescu akkori államfő ellen is vádat emelt emberiesség elleni bűncselekmények miatt.
A dokumentum szerint a védelmi tárca „a Bukarest rendjének és nyugalmának helyreállítására érkezett civil erők” ellátására húskonzerveket, kolbászt, szalonnát, vajat, tojást, kekszet, kezeslábasokat,
Petre Roman akkori miniszterelnök szerint egyszerű emberiességi gesztusról van szó, a június 14-e és 19-e közötti akciókban részt vevő bányászokat meg kellett etetni, mielőtt hazaküldték őket. Mint kifejtette, a kezdeményezés Victor Atanasie Stănculescu védelmi miniszter nevéhez fűződik, de a kormány is beállt mögé.
Gelu Voican Voiculescu akkori miniszterelnök-helyettes szerint arról van szó, hogy el kellett látni és szállásolni azt a mintegy ezer bányászt, aki Iliescu elnök beszédét követően – amelyben megköszönte a Bukarestet feldúló bányászoknak, hogy helyreállították a „rendet" – nem volt hajlandó hazamenni.
Az ügyben először vizsgálódó Dan Voinea ügyész szerint ugyanakkor Stănculescu, Voiculescu és a bányászok vezetői a Bukarest szállót tették meg főhadiszállásként, és
Az ügyben Iliescu, Roman, Voiculescu és társaik ellen készült vádirat összeállításában közreműködő Marian Lazăr katonai ügyész szerint az akkori államhatalmi szervek döntöttek úgy, hogy erőszakos támadást intéznek az Egyetem téri tüntetők ellen, amelyben törvénytelen módon belügyi, védelmi és hírszerzési egységek mellett több mint tízezer bányász is részt vett.
A vádirat szerint az összecsapásokban négyen meghaltak, több mint 1300-an megsérültek, és ugyanennyi személyt letartóztattak.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!