
Nagy többséggel megszavazta a bukaresti parlament kedden Dacian Cioloş kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását.
2015. november 17., 18:402015. november 17., 18:40
2015. november 17., 18:442015. november 17., 18:44
A hivatalba lépett kabinetben a tárcavezetői posztok többségét pártoktól független – a magánszférából, európai intézményekből és a civil társadalomból érkező – szakértők töltik be. A Cioloş-kormánynak és programjának a szükséges 274 helyett 389 törvényhozó szavazott bizalmat.
A technokrata kormány beiktatását a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) is támogatta. A titkos voksoláson 115 ellenszavazat is összegyűlt, kétszer annyi, mint ahány mandátummal a szakértői kormány ellen nyíltan állást foglaló kisebb pártok – közöttük a Călin Popescu-Tăriceanu exkormányfő és a Traian Băsescu volt államelnök vezette alakulatok – rendelkeznek.
Felelősségvállalás, átláthatóság
Dacian Cioloş parlamenti beszédében kifejtette: kormánya a közigazgatás hatékonyságát akarja javítani, valamint visszaszerezni a társadalom bizalmát az állami intézmények számára, és megerősíteni a román demokráciát. Azt ígérte, hogy a kabinet munkáját az átláthatóság, a felelősségvállalás, a párbeszédre való nyitottság fogja vezérelni.
A technokrata miniszterelnök a jövő évi választások korrekt megszervezését, a társadalmi párbeszédet, a korrupció elleni harcot, a költségvetési egyensúly és gazdasági növekedés fenntartását, valamint az emberi erőforrások menedzsmentjének javítását nevezte prioritásainak.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke arra figyelmeztette Cioloşt, hogy a szociáldemokraták nem adnak „biankó csekket” a kabinetnek, hanem addig támogatják kormányát, amíg megőrzi politikai semlegességét. Kijelentette: a Ponta-kormány megemelt fizetéseket és nyugdíjakat, kisebb adókat és az általa örököltnél kevesebb adósságot hagy utódjára. Dragnea újfent kifejezte meggyőződését, miszerint „Victor Ponta volt Románia legjobb miniszterelnöke az 1989-es forradalom óta”.
Alina Gorghiu, a Klaus Johannis államfőhöz közel álló PNL társelnöke kifejtette: azt várja a Cioloş-kormánytól, hogy vessen véget a közpénzek politikai célokra való felhasználásának, de nem kéri tőle, hogy a PSD embereit a PNL embereire cserélje a közigazgatásban. Gorghiu szerint azért volt szükség technokrata kormányra, mert az emberek csalódtak a politikusokban, és a választásokig hátra lévő évben a politikustársadalomnak meg kell újulnia. A PNL partnerséget és szükség esetén „őszinte kritikát” ígért a miniszterelnöknek.
Az RMDSZ nevében felszólaló Kelemen Hunor is arra figyelmeztette a parlamentet, hogy a társadalmi elégedetlenség a képviseleti demokráciát veszélyezteti, és erre nem lehet más válasz, mint azoknak a korrekcióknak a meghozása, amelyeket az emberek joggal kérnek számon a politikusokon. Kijelentette: a Cioloş-kormánytól a hatályos törvények betartatását várja. „Az RMDSZ megszavazza a Cioloş-kabinet beiktatását, a további támogatásról pedig az egyes tervezetekről folytatandó egyeztetések alapján esetenként fognak dönteni” – tette hozzá a szövetségi elnök.
Az új kormány tagjai a tervek szerint kedden este leteszik a hivatali esküt a Cotroceni-palotában. Klaus Johannis államfő a parlamenti szavazást követően Facebook-bejegyzésben üdvözölte a kormány beiktatását. Úgy értékelte: a pártok megértették, hogy az ország jelenlegi helyzetében a szakértői kormány jelenti a legjobb megoldást.
Különben Dacian Cioloş a nap folyamán módosította hétfőn közzétett, 13 oldalas kormányprogramját. Az eredeti dokumentumból kiiktatta az államfő-, illetve a parlamenti és helyhatósági választások összevonásáról szóló javaslatot, ugyanakkor letett arról az elképzeléséről is, hogy a polgármestereket és megyei tanácselnököket kétfordulós rendszerben válasszák meg.
Váltás az igazságügynél is
A kijelölt miniszterelnök egyébként a keddi nap folyamán újabb miniszterjelöltjét volt kénytelen lecserélni, alig néhány órával azelőtt, hogy összeült volna a parlament a kabinet beiktatására. Cioloş az igazságügyi minisztérium élére kiszemelt Cristina Guseth jelölését vonta vissza keddre virradó éjszaka, mivel a Freedom House civil szervezet romániai igazgatója nem tudta meggyőzően bizonyítani alkalmasságát a parlament szakbizottságai előtti meghallgatása során.
Guseth például zavarba jött, amikor a mentelmi jogok rendszerének kilátásba helyezett reformjáról faggatták, sőt kiderült, hogy az alkotmányt sem ismeri behatóan. Bár a szakbizottság végül pozitív ajánlást szavazott meg Guseth számára, a kijelölt miniszterelnök az elmarasztaló médiakommentárok láttán úgy döntött, hogy mást jelöl helyette.
„Az igazságszolgáltatás hitelének megőrzése szempontjából rendkívül fontos év elé nézünk. Hogy semmilyen módon ne sérüljön az igazságügyi minisztériumba vetett bizalom, úgy döntöttem, hogy visszavonom Cristina Guseth jelölését” – jelentette be hétfő éjszaka posztolt Facebook-bejegyzésében a kijelölt miniszterelnök.
Cioloş a posztra korábban is esélyesnek tartott Raluca Prunát, az Európai Bizottság szakértőjét, a Transparency International volt romániai elnökét jelölte az igazságügyi miniszteri tisztségre; a jelölt Brüsszelből utazott el a parlamenti meghallgatásra és a szavazásra.
Mint arról beszámoltunk, Cioloş alig néhány órával a kormánynévsor vasárnapi közzététele után lecserélte az egészségügyi miniszteri poszt várományosát is. Első jelöltjéről, a 29 éves Andrei Baciu szívsebészről ugyanis olyan fotókat kezdtek terjeszteni az interneten, amelyeken – egy fehérneműt forgalmazó cég fotómodelljeként – egy szál alsónadrágban pózolt.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!