Hirdetés

Bírósággal fenyegeti Johannist Dragnea

Bíróság elé állítással fenyegette meg Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Klaus Johannis államfőt, Dacian Cioloş miniszterelnököt és a kormány több tagját arra az esetre, ha pártja megnyerné a választásokat, és kormányra kerülne.

Balogh Levente

2016. november 21., 15:392016. november 21., 15:39

A politikus vasárnap este a România TV hírcsatornának nyilatkozva közölte: ha megnyerik a választást, beteljesítik a már felbomlott, a PSD mellett a Nemzeti Liberális Párt (PNL) alkotta Szociálliberális Unió jelszavát, miszerint „Igazságot a legvégsőkig\", így mindazoknak bíróságon kell „megfizeniük\" tetteikért, akik az elmúlt egy évben elkövetett „rossz dolgokért” felelősek.

Arra a felvetésre, hogy ebbe Klaus Johannis államfőt is beleérti-e, úgy válaszolt: igen, mindenkinek fizetnie kell. Így az elnök ügyében folytatni kell az általa vásárolt ingatlanok helyzetének vizsgálatát, míg Dacian Cioloş kormányfő, a művelődési miniszter és az érintett tisttségviselők ellen A Föld bölcsessége című Brâncuși-szobor román állam általi megvásárlása körüli problémák miatt indítana eljárást. (Mint ismeretes, a kormány gyűjtést rendezett a szobor megvásárlása érdekében, ám a szükséges összegnek csupán töredéke gyűlt össsze. Ezt követően bejelentették, a teljes vételárat biztosítják, ám utólag a vásárlás halasztásáról döntöttek).

Dragnea nem kímélte az egészségügyi minisztert sem, aki szerinte „óriási károkat\" okozott a betegeknek, mivel „nem volt hajlandó csökkenteni a gyógyszerárakat”. Felsorolta az európai uniós forrásokért felelős minisztert is, aki miatt szerinte az ország milliárdokat veszített idén, de a mezőgazdasági tárca vezetője ellen is kikelt, aki szerinte nyolc hónapig késleltette az agrártámogatások kifizetését.

Annak kapcsán, hogy a PSD szövetségese, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) vasárnap úgy döntött, Călin Popescu/Tăriceanu pártelnököt, volt PNL-es kormányfőt jelöli miniszterelnöknek, kifejtette: amennyiben az ALDE megnyeri a választást, támogatják Tăriceanut a tisztség elnyerésében. Szerinte ebben semmi irónia sincs – a felmérések szerint az ALDE nemhogy a győzelemre nem esélyes, de még a parlamenti bejutása is kétséges –, csupán az a helyzet, hogy a PSD abból indul ki: a győztes párt adja a miniszterelnköt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés