Fotó: Facebook/Instituția Prefectului - Județul Cluj
Betiltották a román hatóságok az ezer főnél nagyobb, szabad- és beltéri tömegrendezvényeket a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében. A rendelkezés miatt nem rendezik meg a székely szabadság napját sem.
2020. március 08., 12:342020. március 08., 12:34
2020. március 09., 13:502020. március 09., 13:50
Izsák Balázs: elmarad az SZNT hagyományos nagyrendezvénye
A székely szabadság napjára, március 10-ére Marosvásárhelyre meghirdetett megemlékezés és felvonulás elmarad – közölte megkeresésünkre vasárnap Izsák Balázs. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke hozzátette, tiszteletben tartják a katasztrófavédelmi hatóságnak a koronavírus terjedésének megakadályozása céljából hozott rendeletét. Arra vonatkozó kérdésünkre, hogy tervezik-e a rendezvény megszervezését egy esetleges későbbi időpontban, Izsák Balázs leszögezte: „március 10-e a székely szabadság napja, nincs más forgatókönyv”. Az SZNT elnöke párhuzamot vont a magyarországi március 15-i rendezvénnyel, mint mondta, Magyarországon is elmarad a központi ünnepség, és azt sem tartják meg későbbi időpontban.
A rendkívüli intézkedéseket vasárnap ismertette Raed Arafat, a belügyminisztérium katasztrófavédelmi ügyekben illetékes államtitkára. Arafat közölte, március 31-éig az ország teljes területén tilos ezer főt meghaladó létszámú tömegrendezvényt tartani, tervezzék azt a szabadban vagy bent. A tiltás egyaránt vonatkozik az állami, önkormányzati, valamint a magánjellegű rendezvényekre. Arafat hozzátette, az ezer főnél kisebb rendezvények engedélyezése a helyi hatóságok hatáskörébe tartozik.
Ezen túlmenően a kórházakban felfüggesztik a gyakorlatozást és látogatási tilalmat rendelnek el. Raed Arafat hangsúlyozta, az egészséges embereken nem végeznek koronavírus-tesztet, és az egészségügyi intézmények nem bocsátanak ki igazolást arról, hogy valaki nem fertőzött. A hatóságok döntése értelmében ugyanakkor bezárnak valamennyi olyan egészségügyi intézményt, ahol legalább egy koronavírusos eset van.
A rendkívüli intézkedés érinti többek között a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által március 10-ére meghirdetett székely szabadság napját is, az évről évre hagyományosan Marosvásárhelyre összehívott rendezvény – amelyen több ezren szoktak megjelenni – minden bizonnyal elmarad ebben az évben. Kérdéses az is ugyanakkor, hogy ilyen körülmények között meg lehet-e tartani a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából Erdély-szerte tervezett ünnepségeket, megemlékezéseket, felvonulásokat. Ezekről minden esetben a helyi önkormányzatok döntenek majd
Justin Ştefan, a Román Hivatásos Labdarúgóliga főtitkára ugyancsak vasárnap bejelentette: március 8-ától zárt kapu mögött játszák a Liga 1-es labdarúgó-mérkőzéseket a COVID-19 koronavírus terjedésének megelőzése céljából. A korlátozás már a vasárnapi mérkőzésekre is vonatkozik.
Ezzel egy időben a hatóságok azt javasolják a román állampolgároknak, hogy amennyiben tehetik, ne utazzanak a koronavírus által érintett külföldi és romániai régiókba. „Azok, akik a koronavírus által érintett térségekben vannak, ha tehetik, ne jöjjenek Romániába” – jelentette ki Raed Arafat a belügyminisztérium épületében tatott sajtótájékoztatón. Az államtitkár leszögezte: átmeneti helyzetről van szó, ugyanakkor emlékeztetett, hogy a koronavírus sújtotta régiókból hazatérő román állampolgárok karanténba vagy otthoni elkülönítésbe kerülnek. A belügyi államtitkár ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy büntetőjogi eljárásra számíthat, aki koronavírus által érintett országból érkezik, és ezt megpróbálja eltitkolni a hatóságok elől.
Egyelőre nem merül fel az oktatás felfüggesztése, mert nincs új koronavírusos eset – nyilatkozta a Digi 24 televíziócsatornának vasárnap Monica Anisie ügyvivő tanügyminiszter, aki azt tanácsolta a diákoknak, hogy menjenek iskolába. Anisie elmondta, az egészségügyi miniszterrel közösen kidolgoztak egy procedúrát, amelyet pénteken valamennyi oktatási intézményhez eljuttattak. Ennek értelmében a tanfelügyelőség és a közegészségügyi igazgatóság közösen az oktatás felfüggesztése mellett dönthet, amennyiben bizonyítottan koronavírusos fertőződés történik. „A végső döntést azonban nem a tanügyi tárca hozza meg, hanem az országos vagy megyei katasztrófavédelmi bizottság” – szögezte le a tanügyminiszter. A tárcavezető nyugalomra intette a lakosságot, és a diákoknak azt üzente, menjenek iskolába, a helyi hatóságoknak pedig azt, hogy az oktatási intézményeket lássák el megfelelő mennyiségű szappannal, fertőtlenítőszerrel. „Úgy gondolom, hogy a pánik nem tesz jót” – idézte az Agerpres hírügynökség a minisztert.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
A hadsereg légvédelmi radarrendszere szerda hajnalban harci drónok egy csoportját észlelte a határhoz közeli ukrajnai Vâlcov település térségében – közölte a védelmi minisztérium.
Zavartalanul zajlik a tanítás a romániai iskolák nagy többségében – közölte kedd este az oktatási minisztérium a megyei tanfelügyelőségektől kapott információkra hivatkozva.
Brüsszel ösztönzi a bevándorlást, mert kevert fajú népességet akar Európában – ilyen és ehhez hasonló kijelentéseket tett Andrei Dîrlău, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
szóljon hozzá!