A politikus közölte, a feljelentést a Bukaresti Törvényszéken nyújtották be, az elsõ tárgyalás idõpontját június 26-ára tûzték ki. A feljelentésben a PSD azt kéri a bíróságtól, hogy helyezze hatályon kívül a kormány 2008/25-ös számú sürgõsségi rendeletét, amelyben 200 millió lejjel csökkentette a tárca elõzõleg jóváhagyott költségvetését. „Eredetileg 9689 millió lejt hagytak jóvá az oktatásügy számára, ám a kormány ezt utólag 200 millió lejjel csökkentette. Ezzel az intézkedéssel pedig durván megsértették az oktatáshoz való jogot, a kormányprogram ötödik pontjában lefektetett alapelveket, valamint az oktatási törvény 170-es cikkelyét, amely elõirányozza, hogy az ágazatnak a nemzeti össztermék 6–7 százalékát kell megkapnia” – fejtette ki Birchall.
Szintén tegnap a PSD az alkotmánybíróságon is panaszt nyújtott be a kifogásolt rendelet ellen, azzal az indokkal, hogy az ellentétes az ország alaptörvényével. „A kormánynak szokásává vált, hogy papíron leszögez valamit, a gyakorlatban azonban másképpen cselekszik. Az is hagyománnyá vált, hogy a törvényeket megsértsék. Követeljük, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a rendelet alapjául szolgáló indokokat, és magyarázza el a tanároknak, a szülõknek és a diákoknak, miért csökkentették a költségvetés elfogadása után alig három hónappal a tárca büdzséjét. Ez egyszerûen rablás” – hangoztatta a politikus, hozzátéve, arra kérik a minisztert, azt is magyarázza el a közvéleménynek, miért gondolja úgy, hogy a döntés nem befolyásolja számottevõen az oktatási intézmények mûködését.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).