
Carmen Dan
Fotó: Agerpres/Grigore Popescu
Tíz csendőrrel kapcsolatban merült fel a gyanú, hogy törvénytelenül járhattak el az augusztus 10-ei bukaresti tömegoszlatáson – közölte kedden Carmen Dan belügyminiszter egy parlamenti bizottsági meghallgatáson.
2018. augusztus 21., 18:492018. augusztus 21., 18:49
2018. augusztus 21., 18:522018. augusztus 21., 18:52
A hírszerzést bírálta burkoltan Carmen Dan belügyminiszter kedden az augusztus 10-ei kormányellenes tüntetésen kirobbant incidensek kapcsán a képviselőház védelmi bizottsági meghallgatásán. A tárcavezető saját bevallása szerint nem hivatalos meghívásra, hanem önszántából ment el a testület ülésére, amelynek napirendjén az szerepelt, hogy meghívják őt és a csendőrség vezetőit, hogy meghallgassák az eseményekről szóló beszámolójukat.
Carmen Dan elmondta, mivel számított arra, hogy nagyszabású esemény van készülőben, a tüntetés napján szabadságát megszakítva a minisztériumban tartózkodott, és másnap hajnali három óráig az irodájában várta a beszámolókat a csendőri vezetőktől. Rámutatott: nem operatív ülés volt, ezért másnap jelentést kért az eseményekről – ezt vasárnap este ismertette is.
– szögezte le a miniszter, kimondatlanul is a hírszerzést okolva azért, hogy nem tájékoztatták időben az illetékes hatóságokat az események természetéről.
Dan azt is közölte, eddig összesen hat olyan esetet derített fel a tárca belső vizsgálata, amely kapcsán fennáll a gyanúja annak, hogy a csendőrök vétlen tüntetőket bántalmaznak. Ezekben összesen tíz csendőr érintett. Hozzátette, az ügyekről a katonai ügyészséget is tájékoztatják. A tárcavezető azt mondta, nem beszélt 10-én Bukarest prefektusával, aki a csendőrök parancsnokának kérésére aláírta a karhatalmi erők beavatkozását jóváhagyó dokumentumot, így ő maga csak annak aláírása után értesült a meglétéről.
Időközben egyébként 351-re nőtt azoknak a tüntetőknek a száma, akik feljelentést tettek az ügyészségen a csendőrök erőszakos akciója miatt. A meghallgatást követően Alina Gorghiu, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora Dan lemondását követelte, arra hivatkozva, hogy a tárcavezető jelenlegi nyilatkozatai nincsenek összhangban a korábbiakkal. A meghallgatásnak egyébként csak egy része volt nyilvános, amikor a miniszter a titkossá nyilvánított jelentésből árult el részleteket, a sajtót kiküldték.
A meghallgatáson jelen volt Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyi államtitkár is, akit annak a tüntetőnek az esetéről kérdeztek, aki
Arafat elmondta, a férfi már a tüntetés helyszínén jelentkezett egy elsősegélyponton, ahol feljegyezték, hogy orrvérzésre panaszkodott. Hozzátette: a 62 éves férfi magas vérnyomásban szenvedett. Miután ellátták, nem volt hajlandó kórházba vonulni, csak az incidens után négy nappal jelentkezett ellátásra, miután az egyébként súlyos szívproblémákban szenvedő férfi rosszul lett. Mint kiderült, gyomorvérzése volt. Leszögezte: álláspontja szerint a férfi halálának semmi köze ahhoz, hogy belélegezte a könnygázt, de biztosat majd csak a boncolás után lehet mondani.
Eközben előzetes vizsgálatot indított az augusztus 10-ei bukaresti kormányellenes tüntetésen kirobbant incidensek ügyében nyomozó katonai ügyészek, Ionel Corbu és Bogdan Pârlog ellen a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) igazságügyi felügyelete. Bogdan Pârlog jelen volt az augusztus 10-ei események során a kormánypalota előtti téren, és ő állította ki a jegyzőkönyvet, amely alapján a bukaresti katonai ügyészség elindította a nyomozást az ügyben. Carmen Dan belügyminiszter és a csendőrség állítása szerint Bogdan Pârlog a csendőrség parancsnoki központjában is jelen volt, sőt egy eligazításon is részt vett. Ionel Corbu főügyész ugyanakkor tagadta, hogy a helyszínen jelen lett volna egy katonai ügyész.
Tudorel Toader igazságügy-miniszter ezzel kapcsolatosan hétfőn megjegyezte: az igazságügyi felügyelet dolga eldönteni, hogy ezzel az előzetes véleménynyilvánítással Corbu szabályt sértett-e.
Mint megírtuk, a katonai ügyészség hivatali visszaélés és gondatlanság miatt indított eljárást a tüntetők elleni csendőrroham ügyében.
Eközben a katonai ügyészség azt kérte a csendőrségtől, működjön közre azon csendőrök azonosításában, akik az augusztus 10-ei incidensek során ragasztószalaggal leragasztották a sisakjukon feltüntetett azonosító számot. Az ügyészek azt firtatják, egyedi esetekről van szó vagy előre kitervelt lépésről, utóbbi ugyanis megerősítené a gyanút, hogy a brutális fellépésről már előzetesen döntés született.
Ennek kapcsán Laurenţiu Cazan őrnagy, aki a csendőri akció parancsnoka volt a tüntetésen, a keddi meghallgatáson leszögezte: ez nem jelenthet gondot.
Egyben biztosított mindenkit, hogy a csendőröket nem azzal a paranccsal vezényelték ki a térre, hogy támadjanak rá a békés tüntetőkre.
Közben a bukaresti rendőr-főkapitányság közölte: hétfőn este sikerült megtalálniuk azt a pisztolyt, amelyet még az augusztus 10-ei, a csendőrök és a tüntetők közé vegyült huligánok közötti összecsapásba torkollt kormányellenes tüntetésen egy csendőrnőtől loptak el. A rendőrség bejelentése szerint
Mint arról beszámoltunk, a pisztolyt ellopó férfit egy héttel korábban megtalálták, mint az általa eltulajdonított fegyvert. Az elkövető ellen fegyverrel és lőszerrel való visszaélés, illetve rendzavarás miatt indult eljárás.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!