2011. január 12., 09:202011. január 12., 09:20
Rámutatott: Crin Antonescu pártelnök a PNL alapszabályát is megsértette, mivel előzetesen a párt nem hatalmazta fel őt arra, hogy tárgyalásokat folytasson a szövetségkötésről. Mint kifejtette, kérdéses a szövetség megkötésének haszna is, hiszen az ellenzék nem eléggé erős a törvényhozásban. Felrótta azt is, hogy a megállapodás nyomán csupán a PC jár jól, a PNL viszont nem, hiszen a konzervatívok a PNL támogatásával a közös frakció tagjaivá válhatnak, míg a liberálisok semmit sem kapnak. Kifogásolta azt is, hogy a két, támogatottság szempontjából a legkevésbé sem egy kaliberű párt a megállapodást egyenlő félként írta alá. Úgy vélte, a PNL-nek önállóan, erős jobbközép arculatú pártként kellene folytatnia a politizálást.
Annak kapcsán, hogy a PNL–PC-tandemhez esetleg a Szociáldemokrata Párt (PSD) is csatlakozhat, elmondta: korai lenne még, meg kell várni, hogyan módosítja a kormányzó PDL a választási törvényt. A PNL–PC szövetség képviselői ugyanakkor tegnap délután megkezdték a tárgyalást az együttműködésről a PSD-vel, és Victor Ponta PSD-elnök szerint márciusra tető alá hozhatják a szövetséget. Bírálta a PNL–PC-szövetséget Adriana Săftoiu PNL-s képviselőnő is, szerinte ugyanis Antonescunak, aki most a szekus besúgó Dan Voiculescu alapította PC-vel kötött szövetséget, bocsánatot kellene kérnie Mona Muscă volt művelődési minisztertől, amikor a pártból való kizárása mellett kardoskodott, miután kiderült: a miniszter együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – öntött tiszta vizet a pohárba Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.