Hirdetés

Belgrád politikai üldözöttnek tekinti, és megtagadta Sebastian Ghiță kiadatását

Sebastian Ghiță

Sebastian Ghiță

Visszautasította a belgrádi legfelsőbb bíróság a román hatóságoknak Sebastian Ghiță üzletember, volt parlamenti képviselő kiadatására vonatkozó kérelmét. Szerbia szerint a korrupcióval gyanúsított politikust hazájában politikai nézetei miatt üldözik.

Rostás Szabolcs

2018. július 27., 19:092018. július 27., 19:09

2018. július 27., 19:162018. július 27., 19:16

A belgrádi legfelsőbb bíróság nem jogerős határozatáról pénteken számolt be a szerbiai sajtó. A balkáni országba másfél évvel ezelőtt megszökött üzletember-politikus ellen a bukaresti legfelsőbb bíróság korábban két letartóztatási parancsot is kibocsátott, mivel összesen hat bűnvádi eljárást folytat ellene az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) különböző korrupciós és gazdasági bűncselekmények miatt. Az ügyészség szerint Ghiță megpróbálta kivonni magát a büntetőjogi felelősségre vonás alól, és megszegte az ellene foganatosított hatósági felügyelet szabályait.

Mindezt azonban a szerb igazságszolgáltatás nem vette figyelembe, hanem megállapította, hogy Sebastian Ghiță Szerbiában benyújtott menedékjogi kérelme megfelel a törvényi feltételeknek. Az ítélet megfellebbezhető.

Hirdetés

Sőt a belgrádi legfelsőbb bíróság szerint Ghițát hazájában politikai nézetei miatt üldözték.

A bukaresti parlamentbe 2012-ben a Szociáldemokrata Párt (PSD) színeiben bejutott, majd a szélsőségesen nacionalista Egyesült Románia (PRU) alakulatba átigazolt politikus a 2016-os választásokon vesztette el képviselői mandátumát és az ezzel járó mentelmi jogát, amikor a PRU nem jutott be a törvényhozásba. Az ellene zajló bűnvádi eljárások hatására – kijátszva a megfigyelésével megbízott rendőrök éberségét – 2016. december 20-án távozott Romániából, majd 2017. április 13-án Belgrádban őrizetbe vették; letartóztatásakor hamis szlovén okmányokkal próbálta igazolni magát. Két hónappal később óvadék ellenében szabadlábra helyezték.

Tagja volt a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti szakbizottságnak, és feltételezések szerint a Román Hírszerző Szolgálathoz (SRI) fűződő kapcsolatai is szerepet játszhattak abban, hogy informatikai cégei futószalagon nyertek nemzetbiztonsági jellegű, eurómilliós állami megbízásokat. Florian Coldea altábornagyot, a SRI volt igazgatóhelyettesét tavaly januárban éppen amiatt helyezték tartalékos állományba, mert Ghiță kompromittáló információkat tett közzé róla. Kiderült, hogy a politikus fizette Coldea külföldi nyaralását, másrészt Ghiță azzal vádolta a SRI igazgatóhelyettesét, hogy Laura Kövesivel, a DNA (időközben leváltott) vezető ügyészével együtt egy külföldi szövetséges titkosszolgálat ügynökeiként, politikai megrendelésre, befolyásukkal visszaélve döntöttek arról, ki ellen induljon bűnvádi eljárás Romániában.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés