Hirdetés

„Egy férfi és egy nő”: október 7-én népszavazást rendeznek Romániában a házasság fogalmáról

•  Fotó: România Liberă

Fotó: România Liberă

A kétkamarás bukaresti parlament szenátusa is nagy többséggel megszavazta kedden azt az alkotmánymódosító törvényjavaslatot, amely egy férfi és egy nő önkéntes elhatározással létrehozott házasságaként határozza meg a családot, megakadályozva ezáltal, hogy törvényt hozzanak az azonos neműek házasságáról.

MTI

2018. szeptember 11., 22:182018. szeptember 11., 22:18

2018. szeptember 11., 22:202018. szeptember 11., 22:20

Az alkotmánymódosításhoz még egy érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van, amelyet a parlamenti döntést követő 30 nap utolsó vasárnapján, vagyis október 7-én kell megszervezni. A népszavazás előtt még az alkotmánybíróságnak is meg kell vizsgálnia, hogy a tervezet nem lépi-e túl az alkotmánymódosítás korlátait.

A törvényjavaslat polgári kezdeményezésként – a szükséges félmillió helyett – több mint hárommillió támogató aláírással került 2016-ban a parlament elé, amelyeket a Koalíció a családért nevű, a történelmi egyházak támogatását élvező romániai ernyőszervezet gyűjtött össze.

Hirdetés

Romániában kétharmados parlamenti többség szükséges egy alkotmánymódosító törvénytervezet elfogadásához. A keddi szenátusi voksoláson a szükséges 91 helyett a szenátorok több mint háromnegyede, 107 törvényhozó támogatta az indítványt, 13-an ellenezték, 7-en tartózkodtak.

A tervezet a legjelentősebb támogatást a kormány fő erejét adó szociáldemokratáktól (PSD) és a jobbközép ellenzék fő erejét adó Nemzeti Liberális Párttól (PNL) kapta. A legtöbb ellenszavazat a szabadelvű Mentsétek meg Romániát Szövetségtől (USR) származott. Cseke Attila, az RMDSZ frakcióvezetője a voksolás előtt közölte: a szövetség szenátorai egyetértenek azzal, hogy a házasság egy férfi és egy nő között köttessék, mivel azonban aggályosnak tartják, hogy a javasolt szöveg összemossa a házasság és család fogalmát, az RMDSZ szenátorai közül egyesek tartózkodnak a szavazáson.

Az alkotmánymódosító törvénytervezetet már tavaly áprilisban elfogadta a képviselőház. A szenátusi döntést azért jegelte a – kezdeményezés lelkes támogatásától politikai népszerűsége növelését remélő – szociálliberális kormánytöbbség, hogy előtte hatályba léptessen egy másik jogszabályt, amellyel kiiktatták politikai ellenfelüket, a jobboldali Klaus Johannis államfőt a népszavazás kiírásából. Az új népszavazási törvény szerint amennyiben a parlament egy alkotmánymódosító törvénytervezetet fogad el, akkor arról 30 napon belül automatikusan a népszavazást is megrendezik, anélkül, hogy a referendum kiírásáról külön törvényt kellene hozni és az államfőn múlna annak kihirdetése.

A nagyobbik kormánypárt korábban azt ígérte: a család alkotmányos meghatározásának módosításával egy időben a regisztrált élettársi kapcsolat törvényesítésének lehetőségéről is közvitát kezdeményeznek, mert „nem tehetnek úgy, mintha (szexuális) kisebbségek nem léteznének”. Románia 2001-ben eltörölte a büntető törvénykönyvből (btk.) azt a cikket, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a „nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó” homoszexuális párokat. A 2011-ben elfogadott új polgári törvénykönyv (ptk.) azonban továbbra is tiltja az azonos neműek házasságát, nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött házasságát, mint ahogy a külföldön kötött élettársi szerződéseket sem, függetlenül attól, hogy azok azonos vagy különböző neműek között jöttek-e létre.

A Koalíció a családért ernyőszervezet polgári kezdeményezése arra irányul, hogy alkotmányos rangra emelje a melegházasság (ptk.-ban már szereplő) tiltását.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés