Hirdetés

Befeketítést kiáltanak a reform ellen tiltakozó erdészek – Miniszter: megvédjük Románia erdőit

erdészek

A reformtörekvések ellen tiltakoznak a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai / Archív felvétel

Fotó: Facebook/Federația SILVA

A környezetvédelmi minisztérium előtt tüntetnek szerdán a Silva Erdészeti Szakszervezeti Szövetség tagjai, elégedetlenségüket fejezve ki a Romsilva átszervezésére irányuló tervezettel szemben.

Hírösszefoglaló

2025. augusztus 20., 13:092025. augusztus 20., 13:09

2025. augusztus 20., 13:102025. augusztus 20., 13:10

Az érdekvédelmi szervezet közleménye szerint az erdőkért felelő tárca nem hajlandó meghallgatni az erdőgazdálkodási szakemberek véleményét, és a Romsilva átszervezését célzó tervezetet mindenféle hatástanulmány elvégzése nélkül terjesztette elő. Amennyiben jelenlegi alakjában fogadja el a tervezetet a kormány, veszélybe kerülnek az állam erdői, összeomlik a Romsilva és az erdészek elveszítik munkahelyeiket – húzza alá az erdészek közleménye.

A tüntetők követelik, hogy a környezetvédelmi minisztérium szüntesse be a Romsilva és 14 000 alkalmazottja ellen indított „befeketítő és megalázó” kampányt,

amely „súlyosan aláássa a feladataikat ellátó erdészek tekintélyét”, és vonja vissza a határozattervezetet, amellyel mindenféle előzetes gazdasági, szociális és költségvetési hatástanulmány mellőzésével megszüntetik a megyei erdészeti igazgatóságok 70 százalékát, mintegy 500 alkalmazott állását veszélyeztetve.

Hirdetés

A tüntetők szorgalmazzák továbbá a szakszervezetekkel, mint társadalmi partnerekkel való konzultációt a Romsilva tevékenységét befolyásoló jogszabályok kidolgozásában, amelyek az állam erdőit igazgató vállalat megszilárdításához, nem pedig széteséséhez vezetnek.

korábban írtuk

Az általános sztrájktól sem riadnak vissza az elégedetlen erdészek
Az általános sztrájktól sem riadnak vissza az elégedetlen erdészek

Az erdészeti szakszervezetek szerdán 10 és 14 óra között a kormány székhelye előtt tüntetnek az erdészeti alkalmazottak fizetését 25 százalékkal csökkentő jogszabály ellen.

Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter lement a tárca székhelye elé, hogy az ott tüntető erdészeti alkalmazottak képviselőivel szót váltson.

Buzoianu azzal vádolta meg a Silva szövetség elnökét, Silviu Geanát, hogy nem hagyta őt a tüntetőkhöz szólni a mikrofonon keresztül.

„Egyetlen üzenetünk van: a Romsilva senkinek sem a fejőstehene. A Romsilva nem lesz többé játszótere a politikai pártoknak, azoknak a minden hájjal megkent embereknek, akik eddig minden lehetséges előnyt kihasználtak. Az embereket, akikhez Geană úr (Silviu Geană, a Silva Erdészeti Szakszervezetek Szövetségének elnöke – szerk. megj.) nem engedi, hogy a mikrofonon keresztül szóljak, úgy rendelték ide, egy minden megyei erdészeti igazgatósághoz elküldött levéllel, amelyben megírták, hogy 25–25 embert küldjenek minden megyéből.

Idézet
A Romsilva reformja folytatódik, és mi elvégezzük a munkánkat. Megvédjük Románia erdőit”

– szögezte le a környezetvédelmi miniszter az Agerpres hírügynökség szerint.

Mint ismeretes, Diana Buzoianu július 24-én ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat, amelyek között van az erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatók számának csökkentése. A Romsilva átszervezéséről szóló kormányhatározat-tervezet célja az erdészeti igazgatóságok regionalizálása. Jelenleg 41 erdészeti igazgatóság működik, minden megyében egy, de a tervezet 12-re csökkentené számukat. Ez azt jelenti, hogy az erdészeti igazgatóságok száma közel 70 százalékkal csökken, mivel valójában nincs szükség 41 külön igazgatóságra. Az intézkedés szükséges a Romsilva tevékenységének hatékonyabbá tétele érdekében – nyomatékosította akkor a miniszter.

Az átszervezés nyomán jelentősen, 90 százalékkal, csökkeni fog az igazgatók száma is a Romsilva vállalatban,

ugyanis mindegyik regionális igazgatóság élére egyetlen igazgatót fognak kinevezni. Jelenleg mindegyik igazgatóságban kettő-négy igazgató van – mutatott rá.

Az igazgatók számának csökkentése 19 millió lejes megtakarítást fog jelenteni, amit erdőgazdálkodásra fog felhasználni a Romsilva – tette hozzá a miniszter.

korábban írtuk

Kevesebb igazgató lesz, gyökeresen átszervezik az állami erdészetet
Kevesebb igazgató lesz, gyökeresen átszervezik az állami erdészetet

Diana Buzoianu környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter csütörtökön ismertette a Romsilva átszervezéséről szóló javaslatokat, amelyek között van az erdészeti igazgatóságok, valamint az igazgatók számának csökkenése.

A határozattervezet ugyanakkor előírja, hogy a Romsilvanak elsősorban az erdőgazdálkodásra kell fókuszálnia, erre kell szánnia költségvetését; a másodlagos tevékenységek – mint például szállodák fenntartása – nem vehetik el a pénzt az alaptevékenységtől, így ezeknek gazdaságilag hatékonyaknak kell lenniük. A tervezet teljesítménykritériumokat is elő fog írni az erdészeti igazgatóknak és erdőgazdálkodások vezetőinek – hangsúlyozta Buzoianu.

A miniszter július 29-én továbbította a legfőbb ügyészségnek az ellenőrző testülete által a Romsilvánál végzett vizsgálódás eredményeit.

A jelentés következtetései szerint

  • hat megyei erdészeti igazgatóság (Beszterce-Naszód, Konstanca, Dolj, Mehedinți, Teleorman és Tulcea) jelentős pénzügyi veszteségeket könyvelt el öt egymást követő évben,
  • 2020 és 2024 között, míg további négy megyei igazgatóság (Krassó-Szörény, Gorj, Máramaros és Szilágy) legalább két egymást követő évben jelentős veszteségeket szenvedett el.

korábban írtuk

Nem lesz többé 100 000 eurós prémium nyugdíjazáskor? – A kormány azt ígéri, véget vet a gyakorlatnak
Nem lesz többé 100 000 eurós prémium nyugdíjazáskor? – A kormány azt ígéri, véget vet a gyakorlatnak

A kormány elfogad egy jogszabályt, amelyik megakadályozza, hogy a jövőben 100 000 eurós nagyságrendű prémiumokat kapjanak nyugdíjazásukkor a Romsilva vezető beosztású alkalmazottai – jelentette be Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. december 01., hétfő

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából

Donald Trump elnök üzenetet küldött Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából – jelentette be az elnöki adminisztráció az Antena 3 hírtelevízió kérésére.

Donald Trump üzent Romániának a december elsejei nemzeti ünnep alkalmából
Hirdetés
2025. december 01., hétfő

Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát

Hevesen bírálta Elena Lasconi, Câmpulung Muscel polgármestere, az érvénytelenített 2024. novemberi elnökválasztás első fordulójának második helyezettje a Bolojan-kormányt, mondván, hogy ez „az elmúlt 35 év legrosszabb kormánya”.

Lasconi: a mostani az utóbbi 35 év legrosszabb kormánya, nem biztos, hogy Nicușor Dan kitölti a mandátumát
2025. december 01., hétfő

Grindeanu: nem működnek a kiadáscsökkentő programok, kilépünk a koalícióból, ha csökkennek a bérek

Jelenleg úgy tűnik, hogy a kormány által az első és a második kaidáscsökkentő csomagban elfogadott intézkedések nem érték el céljukat, és gazdasági szempontból a dolgok nem a megfelelő irányba haladnak – jelentette ki Sorin Grindeanu, a PSD elnöke.

Grindeanu: nem működnek a kiadáscsökkentő programok, kilépünk a koalícióból, ha csökkennek a bérek
2025. december 01., hétfő

Online oktatásra váltanak a súlyos ivóvízhiány miatt egy romániai megyében

A Prahova megyei tanfelügyelőség vasárnap este bejelentette, hogy az ivóvízellátás szüneteltetése miatt december 2–5. között online formában zajlik az oktatás a megye 13 településén.

Online oktatásra váltanak a súlyos ivóvízhiány miatt egy romániai megyében
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Újraválasztották George Simiont az AUR elnökévé

Újraválasztották George Simiont a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökévé a párt vasárnapi gyulafehérvári kongresszusán.

Újraválasztották George Simiont az AUR elnökévé
2025. november 30., vasárnap

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül az ország két déli megyéjében

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül Prahova és Dâmbovița megyében, miután a heves esőzések miatt rendkívül zavarossá vált a környéket ellátó Paltinu gyűjtőtó vize.

Több tízezren maradtak vezetékes víz nélkül az ország két déli megyéjében
2025. november 30., vasárnap

Belügyminisztérium: a polgárok ne reptessék drónjaikat a december 1-jei hosszú hétvégén

A belügyminisztérium azt ajánlja az állampolgároknak, hogy a december 1-jei hosszú hétvégén lehetőleg ne reptessék a drónjaikat, mert az engedély nélküli drónhasználat veszélyeztetheti az emberek biztonságát.

Belügyminisztérium: a polgárok ne reptessék drónjaikat a december 1-jei hosszú hétvégén
Hirdetés
2025. november 30., vasárnap

Tisztújító kongresszus az AUR-ban: Simion az egyetlen jelölt a párt elnöki pozíciójára

Vasárnap Gyulafehérváron tartja tisztújító kongresszusát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR). George Simion az egyetlen jelölt a párt elnöki pozíciójára.

Tisztújító kongresszus az AUR-ban: Simion az egyetlen jelölt a párt elnöki pozíciójára
2025. november 29., szombat

Az építési hulladék Európában erőforrás, Romániában még szemét – de már nem sokáig

Más európai országokban értékes erőforrásként kezelik azt az építési hulladékot, amely Romániában gyakran a mezőkön köt ki.

Az építési hulladék Európában erőforrás, Romániában még szemét – de már nem sokáig
2025. november 29., szombat

Árokba borult egy gáztartálykocsi

Szombaton egy cseppfolyósított gázüzemanyaggal (LPG) megrakott tartálykocsi árokba borult a 26-os országúton, Vaslui megyében.

Árokba borult egy gáztartálykocsi
Árokba borult egy gáztartálykocsi
2025. november 29., szombat

Árokba borult egy gáztartálykocsi

Hirdetés
Hirdetés