
Fechet korábbi bejelentése szerint a Romsilvánál hogy több százan vannak, akik 100 000 eurós nyugdíjprémiumot kaptak
Fotó: Pixabay
A kormány elfogad egy jogszabályt, amelyik megakadályozza, hogy a jövőben 100 000 eurós nagyságrendű prémiumokat kapjanak nyugdíjazásukkor a Romsilva vezető beosztású alkalmazottai – jelentette be a csütörtöki kormányülésen Marcel Ciolacu miniszterelnök.
2025. március 13., 15:552025. március 13., 15:55
A kormányfő indokolatlanul nagyoknak nevezte az állami erdészet nyugdíjba vonuló vezetőinek biztosított bónuszokat, amelyek összege minimum az öt utolsó havi fizetésnek felelt meg; de volt olyan magas beosztású alkalmazott is, aki a legutóbbi 10 havi fizetésének összegét kapta kézhez karrierje végén – írja az Agerpres.
Mint ismeretes, Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter januárban irányította rá a figyelmet arra, hogy az ellenőrzések során kiderült: a Romsilvánál hogy több százan vannak, akik 500 000 lejes, azaz 100 000 eurós nyugdíjprémiumot kaptak.

Néhány száz erdészeti alkalmazott tüntetett szerdán a környezetvédelmi minisztérium bukaresti székhelye előtt a tárcavezető által „a Romsilva ellen indított sajtókampány miatt”.
Február 11-én Fechet azt mondta, hogy tárgyalásokat fog folytatni az erdészeti szakszervezetek képviselőivel, hogy megvitassák a Romsilvában kiosztott „szemérmetlen prémiumokat” és bérkiegészítéseket, de azt is, hogy mi lesz az erdőgazdálkodási vállalattal hosszú távon, mivel a gazdasági helyzet romlása nyomán csak idő kérdése, mikor omlik össze gazdaságilag. Akkori bejelentése szerint 2024-ben a Romsilvánál a nyugdíjazáskor nyújtott prémiumok értéke a vállalat bérkiadásainak közel 10 százalékát tette ki.
február 12-én néhány száz erdészeti alkalmazott tüntetett szerdán a környezetvédelmi minisztérium bukaresti székhelye előtt a tárcavezető által „a Romsilva ellen indított sajtókampány miatt”.
Később, március 5-én Fechet arról számolt be, hogy a Romsilva kollektív munkaszerződésében 17 bónusz szerepel. Jelezte, hogy
„Arra döbbenni, hogy valaki 100 000 eurót kapott nyugdíjazáskor, ezt nem lehet megmagyarázni a polgároknak” – fogalmazott a hónap elején a környezetvédelmi miniszter.

Marcel Boloş pénzügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy „teljesen abszurd” lenne prémiumokról beszélni állami vállalatok esetén, tekintve, hogy az állam éppen a kiadások csökkentésén dolgozik.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!