
Traian Băsescu nem pályázik a Moldovai Köztársaság elnöki tisztségére. Az ennek ellenkezőjéről szóló spekulációkat szerdán maga a volt román államfő cáfolta meg.
2016. március 23., 14:452016. március 23., 14:45
2016. március 23., 15:222016. március 23., 15:22
Az elmúlt időszakban több bukaresti és chişinăui médiatermék is felröppentette, hogy Băsescu fontolgatja indulását a volt szovjet tagköztársaságban idén rendezendő államfőválasztáson. A chişinăui alkotmánybíróság nemrég hozott határozata szerint a jövőben közvetlenül választják meg a Moldovai Köztársaság államelnökét, és nem a parlamentben.
Ráerősített a spekulációkra, hogy a múlt héten kiderült: Traian Băsescu és felesége március 8-án moldovai állampolgárságért folyamodott. A Románia, valamint az általa előszeretettel „második román államnak\" nevezett Pruton túli ország egyesítéséért síkra szálló volt államfő még tavaly befejeződött elnöki mandátuma idején bejelentette, hogy igényelni fogja a moldovai állampolgárságot.
A jobbközép politikus szerdán viszont leszögezte: esze ágában sincs indulni a moldovai államfőválasztáson. „Azért folyamodtam a moldovai állampolgárságért, mert elnökségem idején ígéretet tettem erre. Végeredményben az én mandátumom alatt kapott román állampolgárságot félmillió moldovai polgár, az irántuk való tisztelet jegyében pedig tartoztam azzal, hogy én is felveszem a moldovai állampolgárságot\" – jelentette ki Bukarestben Băsescu, hozzátéve: nem is pályázhatná meg a moldovai elnöki tisztséget, ennek egyik feltétele ugyanis az, hogy legkevesebb tíz évig életvitelszerűen Moldovában tartózkodjék.
A volt államfő ugyanakkor „silány minőségű\" emberek spekulációjának nevezte a feltételezést, miszerint azért folyamodott moldovai állampolgárságért, hogy kivonja magát a romániai ügyészség eljárása alól. „Adott esetben a román titkosszolgálatok 24 óra alatt visszahoznának Moldovából, én pedig pillanatig sem akarok lemondani a román állampolgárságomról\" – jelentette ki Traian Băsescu.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!