
Fotó: Pinti Attila
Az idei aszály ellenére nem fenyegeti veszély Románia élelmiszer-biztonságát – jelentette ki kedden Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
2024. augusztus 20., 15:382024. augusztus 20., 15:38
A tárcavezető egy szakkonferencián elmondta, a szárazság ellenére az idei búzatermés csaknem 1,7 millió tonnával meghaladta a tavalyit, és bízik benne, hogy a kukoricatermés is „nagyon jó” lesz. Barbu szerint a termésmennyiség fedezni fogja a belföldi szükségleteket, és exportra is jut majd.
Hozzátette, a kormány és a minisztérium a gazdák mellett áll, akiknek sürgősen anyagi támogatásra van szükségük az őszi vetésekhez.

Rekordméretű kártérítést kell fizetnie az aszálykárt szenvedett gazdák számára a bukaresti mezőgazdasági minisztériumnak. Egy bukaresti konferencián a szakemberek új agrárstratégiát követeltek a szaktárcától.
Barbu hangsúlyozta az irrigációs rendszerek fontosságát is. Az Agerpres szerint azt mondta, hogy míg 2014-ben alig 180 ezer hektáron öntöztek, a 2015-ben elindított „ambiciózus tervnek”, az ehhez rendelt másfél milliárd eurós állami támogatásnak, majd az európai uniós alapoknak köszönhetően
Az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint Romániában tavaly 9,635 millió tonna búza termett 2,208 millió hektáron, kukoricából pedig 8,522 millió tonnát takarítottak be 2,373 millió hektárról.

Pró és kontra vélemények kereszttüzében áll az országos jégeső-elhárító rendszer: a gazdák egy része azzal vádolja az üzemeltetőket, hogy emiatt mindenütt kevesebb az eső. A hivatalos szervek szerint egyesek ,,bedőlnek az összeesküvés-elméleteknek”.

Az idei mezőgazdasági év az egyik legszárazabb lehet, és különösen a szántóföldi növények sínylik meg az aszályt, mivel az ország nagy részén jelenleg szélsőséges talajszárazság tapasztalható.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!