Hirdetés

„A románoknak egységet kell tanúsítaniuk”: Dăncilă szerint nem szabad tüntetésekkel elrontani a nemzeti ünnepet

Viorica Dăncilă „tüntetésszünetet” kér a nemzeti ünnep idejére •  Fotó: Agerpres

Viorica Dăncilă „tüntetésszünetet” kér a nemzeti ünnep idejére

Fotó: Agerpres

Túl fontos a december elsejei nemzeti ünnep, a Nagy Egyesülés centenáriuma ahhoz, hogy erre a napra tüntetéseket szervezzenek – vélekedett hétfőn Viorica Dăncilă román miniszterelnök.

MTI

2018. november 26., 18:402018. november 26., 18:40

2018. november 27., 13:312018. november 27., 13:31

A kormányfőt a román csendőrség állásfoglalására reagáltatták az újságírók a parlament folyosóján, Dăncilă azonban elzárkózott ettől, azt mondta, sem bírálni, sem dicsérni nem akar senkit, úgy véli, a nemzeti ünnep közeledtével a románoknak egységet kell tanúsítaniuk, hiszen viselkedésükkel a következő nemzedékeknek és a külföldnek is üzennek. Miután

a közösségi portálokon az utóbbi időben többen arra buzdították a december elsejei katonai díszszemlék közönségét, hogy fordítsanak hátat, amikor a csendőrség egységei vonulnak fel,

Hirdetés

a csendőrség közleményben fejezte ki meggyőződését, hogy – bár mindenkinek joga van tiltakozni – a felbujtók „az emberek, az állampolgárok és a románok közül is kiírják magukat” és valójában a román államot sértik meg.

A felhívást először a – csendőrökkel a futballmérkőzéseken gyakran összetűzésbe kerülő – ultrák kezdték terjeszteni, de azok az ellenzéki szervezetek is átvették, amelyek a román emigráció augusztusi kormányellenes tüntetésén végrehajtott erőszakos tömegoszlatás ellen akarnak tiltakozni.

A csendőrséget közvetlenül érintő tiltakozásokon kívül

december elsejére a korrupcióellenes jelszavakat hangoztató, a kormánykoalíció igazságügy reformját bíráló civil szervezetek újabb nagyszabású tüntetést próbálnak szervezni a kormány székháza elé is, a Dăncilă-kabinet lemondását követelve.

Románia december elsején ünnepli a Nagy Egyesülés centenáriumát, Erdély és a Román Királyság egyesülését kikiáltó 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulóját. A centenárium alkalmából szerdán a parlament Bukarestben, csütörtökön pedig a kormány Gyulafehérváron tart ünnepi ülést, szombaton pedig mindkét helyszínen – és az ország számos más nagyvárosában is – nagyszabású katonai parádéval köszöntik az ország nemzeti ünnepét.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés