
Romániában a társadalom és politikai elit kapcsolatának mélyülő válsága, a politikai osztály megújulásának előkészítése, illetve az útkeresés jegyében telt el 2015 – áll az MTI évértékelő összefoglalójában.
2016. január 01., 16:062016. január 01., 16:06
2016. január 01., 18:082016. január 01., 18:08
Az országot a migrációs válság és a közvetlen terrorfenyegetés is elkerülte, de azt a történelem fősodrának peremén, a nyugodtabb oldalvizeken hajózó román társadalom is érzékelte, hogy változik körülötte a világ, és ideje leszámolni azzal az illúzióval, hogy Románia – negyed századdal a kommunizmus bukása után is – még mindig a nyugati jólét meghonosítása felé vezető átmenet időszakát éli, csak kissé lassan haladnak a dolgok.
Romániában 2015-ben is a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a vádhatóság által bíróság elé állított politikusok voltak a híradások leggyakoribb szereplői. Pártelnökök, törvényhozók és miniszterek tucatjainak csuklóján kattant a bilincs, és ennek megfelelően újabb történelmi mélypontra esett a parlamentbe és politikai pártokba – a képviseleti demokrácia alapintézményeibe – vetett bizalom: a román törvényhozás bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig 7 százalékra süllyedt.
Romániában mégis egy baleset – egy bukaresti rockkoncerten történt, több mint 60 áldozatot követelő tűzvész – bizonyult 2015 legnagyobb hatású eseményének, a tragédia ugyanis felszínre hozta a mélyebb társadalmi válság feszültségeit és az indulatok az ország vezetői, a politikai döntéshozók ellen fordultak. Az október 30-i tragikus kimenetelű bukaresti tűzvész után elkeseredett emberek tízezrei vonultak utcára a hatóságok bűnös hanyagsága és a felelősséget elhárító korrupt politikusok ellen lázadva, majd a népharagra hivatkozva – némileg váratlanul – lemondott Victor Ponta szociáldemokrata miniszterelnök és kormánya.
A politikustársadalommal szembeni általános bizalmatlanság és a tragédia által felszított politikusellenes indulatok közepette sem az addig kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), sem a Klaus Johannis államfőhöz közel álló jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem tolakodott a kormánypalotába, így végül a voksolásig hátralevő egy évre az államfő szakértői kormány megalakítására adott megbízást Dacian Cioloș korábbi uniós biztosnak.
A román társadalom már a bukaresti tűzvész előtt is egyértelmű jelét adta annak, hogy elege van a korrupt politikusokból és változást akar: már a felmérésekben esélytelennek tartott Johannis 2014. novemberi államfővé választása is valóságos lázadás volt. A politikusok „vették az üzenetet”, és egész évben azon munkálkodtak, hogy minél kisebb „véráldozattal” próbáljanak megfelelni a választók által igényelt megtisztulásnak. Az útkeresést az tette nehézzé számukra, hogy éppen azoknak a döntéshozóknak kellett a politika megújítását levezényelniük, akik többnyire már eljátszották hitelüket az emberek szemében, és valójában inkább hatalmuk átmentésében érdekeltek.
Mindenesetre a román parlament megalkotta a képviseleti rendszer megújítását szolgáló választójogi törvényeket: az átfogó reformcsomag megkönnyítette a pártbejegyzést, átláthatóbbá tette a pártfinanszírozást és karcsúsítja a parlamentet. Eldőlt, hogy a meglehetősen sajátos egyéni választókerületes rendszer kudarca után Románia visszatér a megyei pártlistás arányos képviselethez. Némi huzavona után arról is törvény született, hogy 2016-tól kezdve a külföldön élő román állampolgárok levélben is leadhatják voksukat.
Mindez azt szolgálná, hogy új arcok (is) megjelenjenek a politika élvonalában, akik helyreállíthatják a román parlamentarizmus megtépázott hitelét, még mielőtt a haszonleső, élősködő és képmutató politikustársadalomtól megundorodott választók magát a demokráciát dobnák sutba. A változás szükségességét elismerő politikusok persze többnyire inkább élére szeretnének állani a megújulásnak, mintsem háttérbe vonulásukkal utat engedjenek neki.
E vonatkozásban talán Victor Ponta sem kivétel, mert minden gesztusa azt mutatta, hogy nem könnyen vált meg a hatalomtól, és mindent megtett egy későbbi visszatérés érdekében. Ezért is okozott meglepetést azzal, hogy a novemberi demonstrációt követően felállt a kormányfői székből. Sokan és sokszor kérték azelőtt Ponta lemondását, de sem akkor nem volt hajlandó visszalépni, amikor a bukaresti tudományegyetem megállapította, hogy doktori dolgozata plágium, sem akkor, amikor korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás ellene és maga az államfő szólította fel távozásra.
Ezen lehetőségekhez képest nyilván kevésbé megalázó volt Ponta számára az áldozati szerep – írja az MTI. Szívesebben vállalta magára olyasmiért a felelősséget, amit nem is rajta kértek számon, mintsem a közelgő bírósági tárgyalások miatt kényszerüljön elhagyni a nagypolitika első vonalát. Mert azt azért nehéz elképzelni, hogyan járogatott volna Ponta a kormányülésekről bírósági tárgyalásaira, azt követően, hogy szeptemberben vádat is emeltek ellene egy korrupciós ügyben.
A szociáldemokrata politikus a bűnvádi eljárás júniusi elindítása után feltehetően csak időt akart nyerni a későbbi visszatérés előkészítésére és az alkalmat várta egy méltóságteljes visszavonulásra. Kormányzása utolsó hónapjaiban Ponta legfőbb igyekezete az volt, hogy olyan politikusként emlékezzenek rá a választók, aki emelte, nem pedig csökkentette a közalkalmazottak bérét és aki könnyített az adóterheken, nem pedig növelte azokat.
Tény, hogy Ponta kormányzásának utolsó évében négy százalék körüli gazdasági növekedéssel, negatív inflációval és egy százalék alatti költségvetési hiánnyal zárja az ország, de a távozó politikus „fel is élte” a gazdasági teljesítmény hozadékát: olyan adócsökkentésekkel és fizetésemeléssel igyekezett szép emlékeket hagyni a választókban, amelyeknek a fedezetét meglehetősen nagy művészet lesz kigazdálkodni a Cioloș-kormánynak 2016-ban.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!