
A moldvai vállalkozó elkezdte. A kormánynak már csak be kell fejeznie
Fotó: Antena1
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) támogatja a suceavai üzletember, Ştefan Mandachi kezdeményezését, aki felhívást intézett a romániai vállalkozókhoz, hogy március 15-én, pénteken 15 órakor kezdjenek tiltakozásba az autópályák hiánya miatt – közölte Dan Barna pártelnök.
2019. március 14., 12:142019. március 14., 12:14
„Az USR támogatja a kezdeményezést, mai gyűlésén a párt országos tanácsa fog dönteni arról, hogy konkrétan milyen módon csatlakozunk hozzá. Egyértelmű, hogy a tiltakozás jogos, természetes a felháborodás a romániai állampolgárok részéről, akiket már kétségbe ejt, hogy Moldvában 30 év elteltével sincs autópálya, nem vezet át autosztráda a Kárpátokon, tehát jóformán sehol sem vagyunk”– mondta Barna.
Korábban Răzvan Cuc szállításügyi miniszter úgy nyilatkozott, megérti annak a suceavai üzletembernek a gesztusát, aki önerőből megépítette Moldva első méternyi autópályáját.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
szóljon hozzá!