
Cseke Attila Klaus Iohannis menesztéséről: fenn kell tartanunk egyfajta stabilitást
Fotó: Haáz Vince
Cseke Attila fejlesztési miniszter azt mondta szerdán a Digi24-nek nyilatkozva, hogy az RMDSZ nem támogatja Klaus Iohannis menesztését, az államfő lemondatása ugyanis kettészakítaná a társadalmat.
2025. január 22., 19:262025. január 22., 19:26
2025. január 22., 19:472025. január 22., 19:47
Cseke kifejtette, egy államfő menesztése erős visszhangot keltene a társadalomban azok között is, akik óhajtják Iohannis menesztését, és azok között is, akik ellenzik. A miniszter emlékeztetett, hogy Romániában a rendszerváltás óta egyetlen államfőt sem menesztettek; egyetlen alkalommal történt meg, hogy egy hónapra felfüggesztették (Traian Băsescu elnököt 2007-ben – szerk. megj.), de ez sem végződött az elnök lemondásával.
„Azt gondolom, hogy az állam működőképessége érdekében fenn kell tartanunk egyfajta stabilitást” – tette hozzá az Agerpres szerint Cseke Attila. Mint felidézte,
A Fiatal Emberek Pártja (POT) múlt héten jelentette be, hogy kezdeményezi Klaus Iohannis államfői tisztségből való felfüggesztését. A POT közleménye szerint saját törvényhozóik mellett a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és az SOS Románia párt képviselői és szenátorai támogatják a kezdeményezést. Az összesen 161 aláírást tartalmazó íveket benyújtották a képviselőház elnökének.
Közben Cseke Attila azt is bejelentette, hogy az RMDSZ jövő héten hivatalosítja döntését, miszerint Crin Antonescut támogatja az államelnök-választáson.

A kormánypártok közös elnökjelöltje, Crin Antonescu szerint Klaus Iohannisnak le kellett volna mondania az új parlament megalakulása után.

Összegyűlt a Klaus Iohannis lejárt mandátumú, de az elnökválasztás érvénytelenítése miatt hivatalában maradt államfő tisztségéből való felfüggesztéséhez szükséges számú aláírás – jelentette be csütörtökön a Fiatal Emberek Pártja (POT).
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
Nyolc eltűnt tengerészt keresnek a Fekete-tengeren, miután csütörtök reggel tűz ütött ki egy San Marinó-i zászló alatt közlekedő kereskedelmi hajón Szulina közelében. A román hatóságok Black Hawk helikoptereket és több mentőhajót mozgósítottak.
Dróntámadás gyanújával vizsgálják a Szulina közelében szerdán kigyulladt teherhajó ügyét, miközben két drón is behatolt Románia légterébe. A Tulcea megyei lakosságot többször riasztották, a román légtér védelmére spanyol vadászgépek emelkedtek a magasba.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia október 15-én, csütörtökön este 7 órától várja a közönséget a „Constantin Silvestri” Nemzetközi Zenei Fesztivál XXXVI. évadja keretében megrendezett szimfonikus előadásra.
A legfőbb ügyészség szerdán megerősítette, hogy júliusban büntetőeljárást indított a 2024-es elnökválasztás érvénytelenítésével kapcsolatban benyújtott több mint 600 feljelentés nyomán.
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte szerdán a Prahova megyei törvényszék azt az 53 éves férfit, aki tavaly szeptemberben Baba Ana településen megverte 57 éves szeretőjét, majd autóval átgázolt rajta.
szóljon hozzá!