
Elfogadnák. Csoma Botond szerint az RMDSZ-nek nincs gondja Bolojannal
Fotó: Gov.ro
Az RMDSZ-nek nem lenne kifogása Ilie Bolojan esetleges újbóli miniszterelnöki kinevezése ellen, ha a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyetértene ezzel – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakciójának vezetője.
2026. május 08., 12:292026. május 08., 12:29
Az RMDSZ politikusa erről pénteken beszélt az RFI rádióban.
Mint kifejtette, az RMDSZ az eddigi koalíció újjáalakítását vagy egy kisebbségi kormányt szeretne, bár elismeri, hogy ez utóbbi nem lenne megvalósítható.
A PSD hibát követett el azzal, hogy ezt a bizalmatlansági indítványt a szélsőséges AUR párttal közösen terjesztette be” – mondta a képviselő az RFI-nek.

Az Ilie Bolojan vezette kormányból két hete kilépett, majd azt kedden az AUR-ral együtt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktató Szociáldemokrata Párt (PSD) azt fontolgatja, milyen új kormányt alakíthatna, és az RMDSZ-t is számításba vette.
Arra a kérdésre, hogy jó ötletnek tartaná-e, ha Nicușor Dan elnök ismét Ilie Bolojant kérné fel miniszterelnöknek, így válaszolt: „Ha a PSD egyetértene ezzel a megoldással, akkor persze, igen, én is igent mondanék (…).
Azt is kifejtette, hogy az RMDSZ részt venne egy kisebbségi kormányban, de – ahogy azt szerdán a Krónikának is elmondta – csak akkor, ha azt az AUR nem támogatná.
„A PNL-lel és az USR-rel meg tudnánk csinálni, de ez a konstrukció sem tűnik megvalósíthatónak számomra, mert ki fogja megszavazni ezt a kormányt?
– mondta.

Továbbra is az a legfontosabb cél, hogy újra létrejöjjön a korábbi koalíció, és hogy a miniszterelnököt az összes érintett párt elfogadja – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök csütörtökön, a Nicușor Dan elnökkel folytatott megbeszélések után.
Csoma úgy véli, hogy „a reformok folytatásához szilárd többségre van szükségünk a parlamentben. Nem tudom, kivel a miniszterelnöki poszton. Úgy tudom, Nicușor Dan úr egy technokrata miniszterelnököt is fontolgat. Nem tudom, hogy egy technokrata miniszterelnök rendelkezik-e a szükséges tekintéllyel ahhoz, hogy egy politikailag bonyolult koalíciót vezessen, amely esetleg négy politikai alakulatból áll”.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Több mint 8200 állást hirdetett a magánegészségügy Romániában, az állami rendszer munkaerőhiánnyal küzd továbbra is.
Az amerikai Shield AI cég képviselői megbeszélést folytattak a román belügyminisztérium képviselőivel a mesterséges intelligenciával irányított autonóm drónok kereső-mentő műveletekben való felhasználásáról.
Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.
A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.
A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.
Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.
Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.
A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.
A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.
szóljon hozzá!