Hirdetés

Az öt évet meg nem haladó börtönnel sújtottak remélhetnek közkegyelmet

A legfeljebb ötéves börtönbüntetésre ítélt személyek részesülhetnek közkegyelemben – derül ki az igazságügyi minisztérium által szerdán közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet tervezetéből.

Hírösszefoglaló

2017. január 18., 16:002017. január 18., 16:00

2017. január 18., 16:222017. január 18., 16:22

Eszerint ugyanakkor a visszaeső bűnözők, illetve a büntető törvénykönyv és néhány különtörvényben szereplő bizonyos bűncselekmények miatt elítéltek nem esnek a jogszabály hatálya alá – tájékoztat az Agerpres.

A tervezet első cikkelye értelmében közkegyelemben részesülnek azok a személyek, akiket legfeljebb ötéves börtönbüntetésre ítéltek, illetve akiket pénzbüntetésre ítélt a bíróság. A második cikkely értelmében részleges közkegyelemben részesülnek, vagyis felére csökken azoknak az elítélteknek a büntetése, akik betöltötték a 60 évet, vagy akiknek 5 évesnél kisebb kiskorúakat kell eltartaniuk. Ugyanez érvényes a várandós nőkre, illetve azokra, akik bizonyítottan gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, és a kór végső stádiumában vannak. Utóbbiak akár teljes körű közkegyelemben is részesülhetnek.

A harmadik cikkely szerint az első két cikkely előírásai nem vonatkoznak a visszaeső bűnözőkre, a közkegyelemben részesítés előfeltétele ugyanakkor, hogy az elítélt a szabadulása utáni egy éven belül törlessze a jogerős ítéletben kiszabott kárpótlás teljes összegét. Ugyanezen cikkely értelmében nem részesülhetnek közkegyelemben azok az elítéltek sem, akiket a büntető törvénykönyvben szereplő bizonyos bűncselekmények, például az állam elleni bűncselekmények, emberölés, súlyos testi sértés, halált okozó ütés, szabadságfosztás, lakhelysértés, zsarolás, nemi bűncselekmények, rablás, kalózkodás, szökés miatt ítéltek szabadságvesztésre – írja az Agerpres.

Nem részesülhetnek közkegyelemben a megvesztegetés és megvesztegetés elfogadása, befolyással való üzérkedés vagy befolyás vásárlása, az emberkereskedelem, kábítószer-kereskedelem, migránsokkal való kereskedelem vagy informatikai csalás miatt elítéltek sem. Nem esnek a rendelet hatálya alá azok sem, akiket bizonyos különtörvények, köztük a 2000/78-as számú, a korrupciós tettek megelőzéséről, felfedéséről és büntetéséről szóló jogszabály alapján ítéltek el, a korrupciónak minősülő bűncselekmények miatt elítéltekre viszont érvényes a jogszabály.

A tervezet arra is kitér, hogy nem részesülhetnek közkegyelemben azok sem, akik azért nem kezdték még el börtönbüntetésük letöltését, mert kivonták magukat ez alól. A rendelettervezet értelmében ugyanakkor „ha az elítélt közkegyelemben részesülése után szándékosan bűncselekményt követ el, az ezért járó büntetést és előző büntetésének a jelen törvény alkalmazása révén elengedett részét is le kell töltenie”.

Amint arról beszámoltunk, Klaus Johannis államfő is megjelent szerdán a bukaresti szociálliberális kormány rendes ülésén, elmondása szerint azért, hogy a kabinet ne tűzzön közvita nélkül napirendre közkegyelemről rendelkező vagy a büntető törvénykönyvet módosító sürgősségi rendeletet.

Johannis a kormányülés elején a sajtó jelenlétében leszögezte: megállapodott Sorin Grindeanu kormányfővel, hogy a két tervezetet nem veszik fel szerdán a kormányülés kiegészítő napirendjére, és azokról csak társadalmi vita után döntenek. Az elnök szerint Grindeanu azt ígérte neki, hogy a büntetőjogot érintő esetleges döntéseket csak a tervezetek nyilvánosságra hozatala után, a szakmai szervezetekkel egyeztetve hozzák meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés