
Fotó: presidency.ro
Németország számára fontos keleti szövetségeseinek a biztonsága, az a tény pedig, hogy Oroszországgal is meg akarja őrizni a párbeszéd lehetőségét, nem jelenti azt, hogy ne tartaná magát szerződéses kötelezettségeihez – hangoztatta Joachim Gauck német elnök hétfőn Bukarestben, Klaus Johannis államfővel tartott közös sajtóértekezletén.
2016. június 20., 19:042016. június 20., 19:04
2016. június 20., 19:462016. június 20., 19:46
Gauck ezzel Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter egy vitatott megjegyzésére utalt, amely szerint nem segíti a biztonság megőrzését, ha a NATO „kardcsörtetéssel\" (a lengyelországi Anaconda-16 hadgyakorlattal) akarja demonstrálni, hogy megvédi kelet-európai tagjait az egyre magabiztosabb Oroszországgal szemben.
A háromnapos állami látogatásra érkezett Gauck főleg az Európai Unió jövőjéről, a kétoldalú kapcsolatokról és a romániai német kisebbségről tárgyalt Johannisszal. „Németországnak nagyon fontos az a jelzés, hogy a román állam és társadalom hűséges Európához, hiszen ebben a nehéz időszakban, amikor egyes európaiak megkérdőjelezik az európai egység értékeit, fontos kinyilvánítanunk, hogy támogatjuk Európát\" – idézte a német elnököt az MTI.
A megbeszélésen a romániai német kisebbség kulturális és oktatási érdekeinek érvényesítése is a témák között szerepelt: a felek egyebek között megállapodtak abban, hogy a két ország együttműködik az erdélyi szász erődtemplomok felújításában. A megválasztásáig a Romániai Német Demokrata Fórumot irányító Johannis közölte, a német–román barátság leginkább annak tulajdonítható, hogy a románok évszázadokig együtt éltek a szászokkal és svábokkal Erdélyben, a Bánságban és Bukovinában.
A kisebbségek hídszerepét Gauck is méltatta, aki Romániát a nemzeti kisebbségek és kultúrák konglomerátumának nevezte. Azt mondta: örül, hogy vannak olyan németek, akik Romániában akarnak jövőt építeni a kommunizmus nehéz időszaka után, amikor az erdélyi és bánsági németeket a hatalom akadályozta az ország elhagyásában. (Gauck arról nem tett említést, hogy a Ceauseşcu diktatúra kiárusította az erdélyi szászokat az NSZK-nak.)
A német elnököt hétfőn fogadta Dacian Cioloș miniszterelnök is, Gauck pedig kedden Nagyszebenben és környékén folytatja látogatását.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!