
Fotó: Pál Árpád
Másodszor is elfogadta a bukaresti szenátus hétfőn az igazságszolgáltatás átszervezéséről szóló, tavaly decemberben már megszavazott törvénycsomagot, miután a szociálliberális kormánytöbbség átfogalmazta az alkotmánybíróság által kifogásolt cikkelyeket.
2018. március 26., 22:572018. március 26., 22:57
Egyebek mellett pontosították, miként állapítható meg, hogy egy bíró vagy ügyész „rosszhiszeműen” járt el, vagy „súlyos mulasztást” követett el, ilyen esetekben ugyanis a károsultnak kifizetett kártérítést az államnak be kell hajtania a téves jogalkalmazásért felelős bírán vagy ügyészen.
Miután alkotmányellenesnek bizonyult, törölték azt a rendelkezést is, amely szerint a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottság ellenőrizte volna: igazat állítottak-e a CSM tagságra pályázó jelöltek, amikor arról nyilatkoztak, hogy nem voltak a politikai rendőrség tagjai vagy besúgói.
A három tervezetből álló csomag új változatát múlt héten a képviselőház már elfogadta, így elvileg az államfőhöz kellene kerülnie kihirdetésre, a jobbközép ellenzék azonban már jelezte: újabb alkotmányossági óvásra készül. Az ellenzék tartalmi és eljárási kifogásokra hivatkozik:
A koalíció azzal utasította el a vádakat, hogy a törvénycsomag egy múlt nyáron kezdődött alapos vita eredményeként született.
Az igazságügyi rendszer körüli csatározásnak az egyes törvénycikkeken túlmutató belpolitikai tétje van Romániában. Az igazságszolgáltatás átszervezése és a büntetőjog módosítása az a törésvonal, amely mentén a szociálliberális koalíció és – a Klaus Johannis államfőt támogató – jobbközép ellenzék egymásnak feszül, tematizálva a politikai közbeszédet.
Az RMDSZ által is támogatott szociálliberális kormánytöbbség egyebek mellett az ügyészségi visszaélések meggátolása érdekében szorgalmazza az igazságszolgáltatás reformját, az ellenzéki pártok és az utcán tüntető civil szervezetek szerint viszont a kormányoldal saját korrupt politikusait akarja megvédeni. A román jogállamiság körüli belpolitikai csatározásokban az Európai Unió és az Egyesült Államok tisztségviselői állásfoglalásai révén a román ellenzék álláspontját erősíti.
Miközben az igazságszolgáltatást átszervező törvénycsomag újabb normakontrollra vár, a szociálliberális kormánytöbbség várhatóan a büntetőjog módosítását próbálja majd előkészíteni, arra hivatkozva, hogy a Btk. és a perrendtartás számos előírása alkotmányellenesnek bizonyult.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!