
Johannis szerint az egészségügyi reformok füstbe mentek, akárcsak a gazdaság, oktatás és infrastruktúra terén tett ígéretek
Fotó: Presidency.ro
Felháborítónak nevezte Klaus Johannis államfő, hogy Sorina Pintea egészségügyi miniszter a tájékoztató kampány helyett inkább reklámkampánynak nevezhető tevékenységet végez – írja az Agerpres.
2019. április 16., 17:382019. április 16., 17:38
Johannis kedden néhány romániai kórházat tüntetett ki a Cotroceni-palotában, az átadó ünnepségen pedig arról beszélt, hogy hiteltelenné vált a Szociáldemokrata Párt (PSD) kórházak építésére tett ígérete.
Kifejtette, hogy az egészség világnapját a kormány döntéshozói „kétes műsorrá” változtatták, „demonstratív jellegű büntetésekkel és ellenőrzésekkel”.
„A PSD nyolc regionális és egy országos kórházat ígért a román állampolgároknak. Ugyanakkor azt ígérte, hogy felújítja, korszerűsíti és felszereli a már meglévő kórházakat. Ezek a vállalások ott vannak feketén-fehéren a kormányprogramban, amelyet a parlament megszavazott. Mi történt velük? Füstbe mentek, akárcsak a gazdaság, oktatás és infrastruktúra terén tett ígéretek” – mondta az elnök.
Johannis nehezményezte, hogy a közérdeket két éve az igazságszolgáltatással konfliktusban levő PSD-vezetők személyes érdekei árnyékolják be, és
Nem történt meg a munkaerő-kereslet és -kínálat hozzáigazítása a rendszer igényeihez szakok és régiók szerint, és az orvoselvándorlást sem sikerült megakadályozni. „A PSD-sek folyton bűnbakokat keresnek saját kudarcaikra. De már senkit nem tudnak becsapni, és az egészségügyben még annál is kevésbé” – mondta az államfő.
Johannis április 7-én, az egészségügyi világnapon írta alá azt az államelnöki rendeletet, amely révén az ország több kórházát és egészségügyi intézetét kitüntetésben részesítette.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
szóljon hozzá!